Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Hűségnyilatkozat legfeljebb fél évre

A mobil- vagy kábeltévé szolgáltatóknál bevett gyakorlat, hogy bizonyos kedvezményekért cserébe hűségnyilatkozatot iratnak alá a hálózatukba belépőkkel. Ezek általában egy vagy két évre szólnak. Szocialista képviselők azonban úgy módosítanák a vonatkozó jogszabályokat, hogy legfeljebb fél évre szóló hűségnyilatkozatot lehessen aláíratni a fogyasztókkal.

Az elektronikus hírközlésről szóló törvény módosítását kezdeményezi több szocialista képviselő - mondta az InfoRádiónak az Országgyűlés fogyasztóvédelmi eseti bizottságának MSZP-s elnöke.

Alexa György közölte, hogy a javaslat szerint a jelenleg egy-kétéves hűségnyilatkozat maximális időtartama fél év lenne.

A tervezet lehetővé tenné, hogy a fogyasztó következmények nélkül mondja fel a szolgáltatást, ha a szolgáltató egyoldalúan és lényegesen módosítja a szerződést.

Változást jelentene az is, hogy a hűségnyilatkozat határidejének meghosszabbításához szerződésmódosításra lenne szükség.

Alexa György hangsúlyozta: ez a piac igen gyorsan változik. Újabb és újabb technológiák és szolgáltatások jelennek meg, ezért a jelenlegi rendszer - amikor akár két évre is le lehet kötni a vásárlót - nem segíti a szolgáltatók közötti versenyt.

A javaslatot a Fidesz is támogatja - mondta az InfoRádióban Koszorús László, a fogyasztóvédelmi eseti bizottság ellenzéki alelnöke.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Így csökkent a hívők száma, miközben gyarapodtak az egyházi iskolák – kutatás

Így csökkent a hívők száma, miközben gyarapodtak az egyházi iskolák – kutatás

2010 óta megduplázódott az egyházi iskolák száma, ezzel szemben a 2011-es és 2022-es népszámlálások között a vallásos emberek 20 százaléka „eltűnt” – derült ki a Republikon elemzéséből. Az intézet vezető kutatója, Schlanger Márton az InfoRádióban elmondta: az utóbbi 16 évben átlagosan az egyházi iskolák négyszer annyi forrásból gazdálkodhattak, mint az önkormányzatok által fenntartott intézmények.

Tóth Gábor: komoly gondot okozhat néhány éven belül az egészségügyben a kettős korfa

Az orvoshiány a hálapénz megszüntetése és a béremelés óta is hozzávetőleg tíz százalékos Magyarországon – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar Kórházszövetség elnöke, a Bajai Szent Rókus Kórház főigazgatója. Tóth Gábor arról is beszélt, hogy az orvosi hibákért mondott nyilvános bocsánatkérés kötelezettsége is új helyzetet teremt az egészségügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×