Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Nincs afrikai harcsa a Balaton tiszta vizében

Nincs afrikai harcsa a Balatonban - mondta az InfoRádiónak a Balatoni Halászati Zrt. elnök-vezérigazgatója, cáfolva ezzel azt a sajtóértesülést, amely szerint a részvénytársaság afrikai harcsákat telepít a tóba. Kiss György Károly felhívta a figyelmet arra, hogy a horgászok által igen kedvelt afrikai harcsákat csak a Balaton melletti halastavaikba telepítették be. Hozzátette: a Balaton vize idén annyira tiszta, hogy az már szinte kedvezőtlen a halállomány szempontjából.

A Balaton déli partján fekvő tógazdaság horgásztavaiba telepített afrikai harcsát a Balatoni Halászati Zrt., a Balatonba azonban nem - mondta az InfoRádiónak a vállalat elnök-vezérigazgatója.

Kiss György Károly hozzátette: a halfaj egyébként sem jelentene veszélyt a Balaton élővilágára, hiszen a harcsa a tartósan 16-18 Celsius-foknál alacsonyabb hőmérsékletű vízben elpusztul, tehát a magyarországi természetes vizekben nem tud megélni.

Jó a halállomány

Jó minőségű halállomány várja a tóhoz ellátogató horgászokat, főleg keszeg, kárász, ponty és fogas, de találkozhatnak angolnával, csukával és harcsával - közölte a Balatoni Halászati Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Az állományszabályozó halászat során elsősorban a busaállomány méretét csökkentik idén is. Közel harminc év alatt háromezer tonna busát fogtak ki a Balatonból, ebből ezer tonnát az elmúlt három évben - mondta Kiss György Károly.

A fürdőzők számára örömteli, hogy a Balaton vize nagyon tiszta, a halak számára azonban egyes helyeken már-már túl tiszta: néhány öbölben a vízben lévő tápanyag mennyisége már nem elég az ott élő halaknak - fűzte hozzá a Balatoni Halászati Zrt. elnök-vezérigazgatója.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Így csökkent a hívők száma, miközben gyarapodtak az egyházi iskolák – kutatás

Így csökkent a hívők száma, miközben gyarapodtak az egyházi iskolák – kutatás

2010 óta megduplázódott az egyházi iskolák száma, ezzel szemben a 2011-es és 2022-es népszámlálások között a vallásos emberek 20 százaléka „eltűnt” – derült ki a Republikon elemzéséből. Az intézet vezető kutatója, Schlanger Márton az InfoRádióban elmondta: az utóbbi 16 évben átlagosan az egyházi iskolák négyszer annyi forrásból gazdálkodhattak, mint az önkormányzatok által fenntartott intézmények.

Tóth Gábor: komoly gondot okozhat néhány éven belül az egészségügyben a kettős korfa

Az orvoshiány a hálapénz megszüntetése és a béremelés óta is hozzávetőleg tíz százalékos Magyarországon – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar Kórházszövetség elnöke, a Bajai Szent Rókus Kórház főigazgatója. Tóth Gábor arról is beszélt, hogy az orvosi hibákért mondott nyilvános bocsánatkérés kötelezettsége is új helyzetet teremt az egészségügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×