Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Több mint harminc érdeklődő a kormányzati negyedre

Eddig harmincketten vásárolták meg a kormányzati negyedrol szóló tervpályázatot. A projekt kommunikációs vezetője elmondta: az érdeklődők kétharmada magyar, többen vidéki városokból szeretnének indulni a pályázaton.

A kormányzati negyed megépítésének kommunikációs vezetője, Láng Balázs hozzátette: a jelentkezők között számos német tervezőiroda van, de a tenderen részt vesz francia, spanyol, japán, kanadai és brit pályázó is.

A kormányzati negyed megvalósítására vonatkozó tervpályázat beadásának első határideje május 21-e volt. A kiírást azonban módosították, ezért a beadás július 11-re, a dokumentáció megvásárlásának határideje pedig június 29-ére tolódott. Így a pályázók száma még tovább növekedhet.

A kormányzati negyed épületegyüttesének megépítése a tervek szerint 42 milliárd forintba kerül az állam és a magánszféra együttműködésén alapuló konstrukcióban.

Címlapról ajánljuk
„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×