Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Célba érhet a meglepő orosz javaslat

A NATO védelmi rendszerébe illeszkedve tudja elképzelni a parlament külügyi bizottságának fideszes elnöke az amerikai rakétavédelmi rendszer kialakítását. A testület szocialista alelnöke is azt hangsúlyozta, hogy a fenyegetésekre a szövetségen belül kell megoldást találni. A budapesti amerikai nagykövet ugyanakkor nem vetette el teljesen az azerbajdzsáni rakétatelepítés lehetőségét.

A rakétavédelmi rendszer felállítása mellett érvelt a parlament külügyi bizottságának fideszes elnöke.

Németh Zsolt a testület zárt ülése után azt mondta: megalapozott fenyegetésre kell választ adni. Az ellenzéki politikus aggasztónak nevezte Irán és Észak-Korea fegyverkezését, hadi fejlesztéseit.

Az orosz elnök fölvetésével kapcsolatban, hogy a rakétákat ne csak Lengyelországba vagy Csehországba, hanem például Azerbajdzsánba telepítsék, Németh Zsolt azt mondta: meg kell vizsgálni ezt a lehetőséget is, de szerinte a NATO-n belül kell a rendszert kiépíteni.

Hasonlóan vélekedett a bizottság MSZP-s alelnöke is. Kozma József is az észak-atlanti szövetségen belül tartaná a védelmi rendszert.

Mérlegelik az azerbajdzsáni helyszínt

Az Egyesült Államok budapesti nagykövete egy szűkebb körű sajtóbeszélgetésen nem vetette el az orosz elnök javaslatát. Mint April Foley úgy fogalmazott: ez is egy lehetőség.

"Meglepett minket Putyin elnök javaslata az azeri telepítésről. Mi folytatjuk tárgyalásainkat a csehekkel, lengyelekkel. Persze vannak tudományos vagy technikai szempontból ideális védelmi helyek. Hogy Azerbajdzsán is ilyen lenne, azt nem tudom megmondani, de lehetséges. Ugyanakkor ez a lehetőség sem zárja ki Lengyelországot és Csehországot" - fogalmazott a nagykövet.

Az amerikai diplomata hozzá tette: Washington mérlegeli a lehetséges helyszíneket.

A magyar politikusok és az amerikai nagykövet is kiemelte: a rakétavédelmi rendszer nem Oroszország ellen irányul. Moszkva korábban többször fenyegetésként értékelte a radarrendszer és a kilövőállások európai telepítését.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×