Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

A rendészeti miniszter egyelőre keresgél

Nincs még jelöltje a budapesti rendőrfőkapitányi posztra az új igazságügyi és rendészeti miniszternek. Takács Albert az InfoRádiónak azt mondta: még senkinek nem tett ajánlatot, de úgy véli, hogy az új kapitánynak együttműködőbbnek kell lennie, mint Gergényi Péternek.

Meddig kell kineveznie az új budapesti rendőrfőkapitányt?

Nincs sürgető határidő. Nyilván ilyenkor az a kézenfekvő válasz, hogy indokolatlanul ezt a folyamatot nem kell elhúzni, hiszen ez is egy bizonytalansági tényező, de olyan sürgető körülmény nincsen, amiért ezt el kellene kapkodni.

Sajtóhírek alapján már sok jelöltet találtak, de mindegyik visszautasította a jelölést. Meg tudja ezt erősíteni?

Az én látókörömben felkérés nem volt. Nyilván ez egy konzultációs folyamat, amikor az ember érdeklődik, akit személyesen ismer, azzal esetleg elbeszélget, de a tájékozódásnak más módjai is vannak. Olyan formailag megragadható aktus, hogy én valakinek ajánlatot tettem volna a főkapitányi széket illetően, nem volt, a keresgélés zajlik.

Emlegetik Vízvári Györgyöt, a vízi rendészet vezetőjét mint lehetséges budapesti rendőrfőkapitány-jelöltet. Tárgyalt, vagy tárgyalni fog vele?

Ugyanazt tudom mondani, mint az előbb: azok közül rendőrségi vezetők közül, akiknek a neve felmerült, mindenkit ismerek, van, akit jól, van, akit kevésbé. Vannak közöttük személyes jó barátaim is, de ez semmilyen módon nem befolyásolja a hozzáállásomat. Ahogy korábban említettem: természetesen Vízvári ezredessel sem beszéltem konkrétan arról, hogy valamilyen megbízás, valamilyen pozíció előtt áll. Nem ezen múlik. Az ismeretségnek nyilván van szerepe, hiszen tudni kell, hogy milyen múlttal és emberi tulajdonságokkal rendelkezik valaki, de ez a személyes kiválasztásnál semmiképpen sem hat torzítólag, csak építőleg.

Ön szerint az új rendőrfőkapitánynak miben kell másnak lennie, és miben mutasson hasonlóságot elődével, Gergényi Péterrel?

A jót meg kell tartani, a kevésbé jót pedig lehetőleg el kell kerülni.

Ez elég általános válasz. Konkrétumokkal?

A konkrétumok sem annyira konkrétak, mint amennyire - gondolom - hallani szeretné. Határozottnak, keménynek, emberségesnek kell lenni, talán törekedni kell egy kicsit kooperatívabb, együttműködőbb vezetési stílus kialakítására, különbséget kell tenni a rendőri szakma különféle területei között, hiszen nyilván egy bűnügyi tevékenység más, mint egy közrendvédelmi vagy egy igazgatásrendészeti tevékenység, tehát differenciáltabban, rugalmasabban kell majd valószínűleg a parancsnoklási folyamatoknak is zajlaniuk, mint eddig. De ez alapvetően nem változtat azon, hogy a rendőrség egy hierarchikus szervezet, és ettől alapjaiban eltérni nem lehet.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszott Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is optimista hangulatban telt a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×