Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Sólyom kitart Majtényi mellett

A Köztársasági Elnök Hivatalának főosztályvezetője szerint az államfő szilárdan meg van győződve Majtényi László pártatlanságáról, ezért továbbra is őt jelöli az állampolgári jogok országgyűlési biztosának posztjára. Kumin Ferenc az InfoRádiónak azt mondta: az eheti bizottsági meghallgatások még befolyásolhatják a jelöltet elutasító Fidesz és KDNP képviselőit.

Folyamatban van a jelölési procedúra, hátra vannak még a bizottsági meghallgatások, a Parlament pedig a jövő héten szavaz az állampolgári jogok országgyűlési biztosa posztjának betöltéséről - mondta az InfoRádiónak a Köztársasági Elnök Hivatalának főosztályvezetője.

Kumin Ferenc hozzátette: Sólyom László meg van győződve arról, hogy jelöltjei, Majtényi László és Kállai Ernő is pártatlanok.

Ezzel szemben a Fidesz-KDNP frakciószövetség úgy véli: Majtényi László "nem felel meg a tisztség betöltéséhez szükséges egyik legfontosabb feltételének: a pártatlanság követelményének."

Támpontot ad a végeredményhez?

A Köztársasági Elnök Hivatalának főosztályvezetője közölte: aki ismeri Majtényi László korábbi ombudsmani tevékenységét, az tudja, hogy, ha adatvédelmi szempontból szükséges volt, pártállástól függetlenül mindenkiért felemelte a szavát, és adott esetben "bármilyen" színű kormánynak tudott kellemetlenséget okozni.

Kumin Ferenc elmondta: a két jobboldali párt bejelentése támpontot adhat a végeredményhez, a végső következtetéseket azonban csak a szavazás után érdemes levonni.

Egyelőre csak spekuláció, hogy Sólyom László államfőnek új jelöltet kell találnia, ha Majtényi Lászlót a szavazás során elutasítják, ezért ezzel a Köztársasági Elnöki Hivatal egyelőre nem foglalkozik - közölte a főosztályvezető.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszott Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is optimista hangulatban telt a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×