Infostart.hu
eur:
360.95
usd:
315.07
bux:
152382.12
2026. szeptember 22. kedd Móric

"A reform folytatódik"

A biztosítási oldal megújítása mellett a háziorvosi és járóbeteg-, illetve sürgősségi betegellátás fejlesztésén túl a kórházi infrastruktúra fejlesztéséről, valamint a népegészségügyi programok bővítéséről állapodtak meg a koalíciós pártok vasárnap, a lovasberényi egyeztetésen - áll a két pártelnök közös közleményben.

Gyurcsány Ferenc, az MSZP és Kóka János, az SZDSZ elnöke "A reform folytatódik" címmel kiadott közleményben hangsúlyozta: az egyeztetésen egyetértés volt abban, hogy a parlamenti ülésszak végéig vezetésükkel folytatódnak az intenzív szakmapolitikai egyeztetések, annak érdekében, hogy nyáron elő lehessen készíteni a parlamentnek ősszel benyújtandó jogszabályokat.

A felek egyetértettek abban, hogy a magyar egészségügyi rendszer egésze vegyes modellre, szolidaritásra és versenyre épül, amelyben egyaránt jelen van az állam koordinációs, szabályozó szerepe és a piaci verseny, a magán- és a közfinanszírozás - tartalmazza a

A tájékoztatás szerint megegyeztek abban is, hogy az egészségügyi szolgáltatások minőségének javítása elsősorban a szolgáltatók intenzívebb versenyén keresztül érhető el, valamint támogatják az intézmények gazdasági társasággá alakulását annak érdekében, hogy hatékonyabb, átláthatóbb legyen a gazdálkodásuk, és a betegek jobb minőségű szolgáltatást kapjanak.

A következő hasonló szintű egyeztetés két héten belül várható.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Magyar Péter indoklást adott a legfőbb ügyésszel kapcsolatban, és beszélt az államfő szerepéről is – videó

Az új legfőbb ügyésznek képesnek kell lennie helyreállítani az ügyészség iránti közbizalmat – mondta a miniszterelnök. Szerdán kormányülés, majd a kormányfő elindul a Vatikánba, ahol fogadja XIV. Leó pápa.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Hatalmas bejelentést tett a svájci cipőgyártó, miután elhappolta Mbappét a Nike-tól

Hatalmas bejelentést tett a svájci cipőgyártó, miután elhappolta Mbappét a Nike-tól

A svájci On sportruházati márka a zürichi befektetői napján ismertette 2029-ig szóló stratégiáját és középtávú pénzügyi céljait, amelyek a prémium pozicionálásra, valamint több új sportág – köztük a labdarúgás és a golf – piacára történő belépésre épülnek. A vállalat emellett történetében először részvény-visszavásárlási programot is bejelentett - számolt be a Yahoo Finance. A befektetők pozitívan fogadták az új bejelentéseket, nagyot ugrott a nyitás előtt a részvényárfolyam. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×