Tavaly még törvény maximálta az országban működő gyógyszertárak számát, január 1-jéig mintegy 2200 patika várta a vevőket. Az úgynevezett patikaliberalizációs törvény azonban jelentősen könnyítette a nyitás feltételeit.
Azoknak azonban, akik új gyógyszertárat akarnak alapítani, három évig többletfeladatokat is vállalniuk kell - mondta az InfoRádióban az új országos tiszti főgyógyszerész.
A legtöbben a hosszabb nyitva tartási időt választották, ezért számos helyen este 9 óráig lehet gyógyszereket beszerezni. Főleg a nagyvárosokban, azokon belül is a bevásárlóközpontokban és a piacokon, ugyanis a legtöbb új patika ezeken a helyeken létesült - mondta Bódis Lászlóné.
A patikanyitás lehetőségeiről igen sokan érdeklődnek az illetékes hatóságoknál - hangsúlyozta az országos főgyógyszerész hozzátéve, a versenyszellem a már eddig meglévő gyógyszertárakba is begyűrűzött. Fenntartóik közül többen érdeklődtek már a hosszabb nyitva tartás lehetősége iránt.
Elmondta azt is, hogy 86 engedélyt adtak ki patikán kívüli gyógyszerárusításra. A legtöbbet benzinkutak kérték, de egyre több bevásárlóközpontban vagy gyógynövényboltban is vásárolhatunk medicinát a jövőben.
Megváltoztatták Donald Trump és Volodimir Zelenszkij találkozójának időpontját






