Infostart.hu
eur:
361.52
usd:
315.21
bux:
152996.63
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Hétvégén már csobbanhatunk néhány strandon

Legfeljebb inflációarányosan emelkedhetnek idén a fővárosi strandbelépők árai, amelyekről egyelőre még nem döntöttek - mondta az InfoRádiónak Kiss Ferenc, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Rt. osztályvezetője. A strandok egy része már a hétvégén megnyit, köszönhetően a jó időnek.

A tavalyi gyakorlathoz hasonlóan idén sem egyszerre, hanem egymás után, fokozatosan, az időjárás függvényében nyitnak ki a strandok Budapesten, június elejére az összes fürdő látogatható lesz - mondta az InfoRádiónak Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Rt. osztályvezetője.

Kiss Ferenc hozzátette: ezen a hétvégén a Gellért-fürdő strandján már megmártózhatnak a látogatók, néhány állandó fürdőben pedig megnyitják a tetőnapozókat is.

A strandok nyitva tartásáról a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Rt. honlapján, és az állandó fürdőkben lehet tájékozódni - közölte a szervezet vezetője.

A belépők árának kialakítása még folyik, lehetséges, hogy nem változnak. Ha mégis, akkor azonban a tavalyiakhoz képest csak kis mértékben emelkednek majd, valószínűleg az infláció nagyságával megegyező mértékben - jelentette ki Kiss Ferenc.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Demkó Attila: a Kárpáti Nyolcak egy új, jövedelmező fórum is lehet

Demkó Attila: a Kárpáti Nyolcak egy új, jövedelmező fórum is lehet

Kárpáti Nyolcak néven új regionális együttműködés indul Kijev kezdeményezésére, melynek tagja többek között Szlovákia és Lengyelország is ott van. Magyar Péter hétfőn az Országgyűlésben közölte: Magyarország nem tagja a Kárpáti Nyolcaknak. Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő az InfoRádióban elmondta: Ukrajnának jó hír, hogy energetikai és biztonsági együttműködést tudott kötni a térség országaival.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Meglépi a kormány: gyökeres változás jön a magyar pedagógusok életében

Meglépi a kormány: gyökeres változás jön a magyar pedagógusok életében

A kormány átalakítja a pedagógusok továbbképzési rendszerét: megszünteti a központilag szervezett tartalmi megújító képzéseket, eltörli a gyakornokoknak a Nemzeti alaptantervből tett kötelező vizsgáját, és lehetővé teszi, hogy az oktatási intézmények saját belső továbbképzéseket szervezzenek. A változtatást azzal indokolták, hogy az eddigi centralizált rendszer teret adott az ideológiai befolyásolásnak, és nem alkalmazkodott a helyi igényekhez. A második ütemben a piaci alapú, szabadon választható képzéseket is visszaépítik a rendszerbe, valamint bevonják a szakképzési és bölcsődei dolgozókat is. A módosításokról társadalmi egyeztetést kezdeményez a kormány.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×