Infostart.hu
eur:
362.7
usd:
316.03
bux:
153716.89
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

"A reform az, amihez van 194 szavazat a parlamentben"

Cáfolta a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára, hogy a több-biztosítós egészségügyi rendszer bevezetéséhez szükséges kormányzati támogatás hiánya lett volna Molnár Lajos egészségügyi miniszter lemondásának indoka.

Gál J. Zoltán a közszolgálati televízió reggeli műsorában úgy fogalmazott: "ez így ebben a formában nem a lemondás indoka".

A Miniszterelnöki Hivatal államtitkára hangsúlyozta: "a reform nem az, amit egy miniszter, vagy egy képviselő az íróasztal fölött kitalál, a reform az, amihez van 194 szavazat a parlamentben".

A politikus szerint a reform első szakaszához ezt a támogatást sikerült megteremtenie Molnár Lajosnak, bár ez nagy vitákkal járt.

Az államtitkár cáfolta azokat a híreket, miszerint pénteken szóváltás volt a miniszterelnök és az egészségügyi miniszter között, aki akkor szóban már benyújtotta a lemondását.

Gál J. Zoltán azt mondta: a koalíciós pártok egyetértenek a biztosítási rendszer megváltoztatásával és azzal is, hogy meg kell őrizni a nemzeti kockázatközösséget, illetve hogy versenyre van szükség.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerdán fogadta el Molnár Lajos, az SZDSZ által a kormányba delegált egészségügyi miniszter lemondását.

Címlapról ajánljuk
Megvan, kit jelöl legfőbb ügyésznek Baka András államfő

Megvan, kit jelöl legfőbb ügyésznek Baka András államfő

A köztársasági elnök Szathmáry Zoltánt javasolja legfőbb ügyésznek – közölte a Sándor-palota. Dr. Szathmáry Zoltán elismert magyar ügyészségi vezető és büntetőjogi szakértő, szakterülete a kiberbűnözés, valamint a mesterséges intelligencia büntetőjogi kihívásai. Baka András államfő is felszólal hétfőn az Országgyűlés 13 órakor kezdődő ülésén, ahol Magyar Péter kormányfő is beszél napirend előtt.

Brutális a CDU veresége, egy tartományban be se jutottak a parlamentbe – íme az eredmények

Súlyos vereséget szenvedett Friedrich Merz kancellár kormányzópártja, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben vasárnap a tartományi választáson, a hatóságok által hétfőn közölt előzetes eredmények szerint. Merz kancellár esti válságbeszéde szerint maradna pozíciójában, hogy „folytassa a reformokat”.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
Olyan keményen megsorozták Oroszországot, mint még soha, bejött a papírforma Putyinnak a választáson - Háborús híreink hétfőn

Olyan keményen megsorozták Oroszországot, mint még soha, bejött a papírforma Putyinnak a választáson - Háborús híreink hétfőn

A tegnapi ukrán csapássorozat, amely során 1951 drónt és 8 rakétát vetettek be Oroszország ellen, a legnagyobb volt a háború kezdete óta - írja az MTI az orosz védelmi minisztérium és a TASZSZ alapján. Vasárnap zárult az orosz parlamenti választás, a szavazatok 71 százalékos feldolgozottságánál a kormányzó Egységes Oroszország 57,5 százalékot szerzett, míg a kommunisták 14, a liberális demokraták 8,7, az Új Emberek 7,9, az Igazságos Oroszország pedig 5 százalékon áll. Dmitrij Medvegyev, az Egységes Oroszország elnöke kijelentette, hogy a kormánypárt méltó módon szerepelt. Az előzetes adatok szerint a részvételi arány 56,6 százalék volt. Volodimir Zelenszkij ukrán és Donald Trump amerikai elnök New Yorkban tervez találkozni - jelentette be Zelenszkij tegnap, miután telefonon egyeztettek. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×