Infostart.hu
eur:
362.78
usd:
316.06
bux:
153669.69
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Gazsó: kemény reformdiktatúra az átalakítás

A kormányzat előzetes hatástanulmányok nélküli reformdiktatúra keretében alakítja át a nagy ellátórendszereket - jelentette ki a Századvég Politikai Iskola Alapítvány által kiadott, hétfőn bemutatott Nemzeti Érdek című folyóirat főszerkesztője. Gazsó Tibor az InfoRádiónak azt mondta: eddig még a meglévő problémák okait sem tisztázták.

A főszerkesztő szerint a politikai elit jó másfél éve azt akarja megjeleníteni, hogy most lezárnak egy korszakot, az új korszakban pedig "modernizálják" a magyar társadalmat, olyan pályára állítják, amely kiemeli az országot az eddigi problémáinak köréből.

Ennek keretében látnak hozzá az alrendszerek, az egészségügy, az oktatás, a szociális ellátórendszer, a munkaerőpiac és a nyugdíjrendszer átalakításához.

Gazsó Tibor hangsúlyozta: ezek az átalakítások jelen pillanatban nagyon kemény reformdiktatúra keretében zajlanak.

Az egyeztetések úgy történnek, hogy a javaslatok bekerülnek ugyan a döntés-előkészítésbe, de aztán az égvilágon semmiféle foganatjuk nincsen - tette hozzá.

Pedig itt évtizedes távlatokra szóló átalakításokról van szó, amit sehol a világon nem hajtottak végre úgy, hogy pár hetes bevezetés után gyorsan megpróbáltak átverni a társadalmon, miközben még a problémák mibenléte sem tisztázott egészen - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Érdek főszerkesztője.

Gazsó Tibor szerint nincs jele annak, hogy hosszú idő alatt kidolgozott, kérlelt programok léteznének.

Megpróbálnak egy modellt bevezetni, ami nagy ellenállásba ütközik, majd néhány év alatt kiderül majd róla, hogy egyébként is alkalmatlan, csak tovább termeli a problémákat, és akkor változtatnak rajta - fejtette ki a reformok jövőbeni sorsáról a főszerkesztő.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megvan, kit jelöl legfőbb ügyésznek Baka András államfő

Megvan, kit jelöl legfőbb ügyésznek Baka András államfő

A köztársasági elnök Szathmáry Zoltánt javasolja legfőbb ügyésznek – közölte a Sándor-palota. Dr. Szathmáry Zoltán elismert magyar ügyészségi vezető és büntetőjogi szakértő, szakterülete a kiberbűnözés, valamint a mesterséges intelligencia büntetőjogi kihívásai. Baka András államfő is felszólal hétfőn az Országgyűlés 13 órakor kezdődő ülésén, ahol Magyar Péter kormányfő is beszél napirend előtt.

Brutális a CDU veresége, egy tartományban be se jutottak a parlamentbe – íme az eredmények

Súlyos vereséget szenvedett Friedrich Merz kancellár kormányzópártja, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben vasárnap a tartományi választáson, a hatóságok által hétfőn közölt előzetes eredmények szerint. Merz kancellár esti válságbeszéde szerint maradna pozíciójában, hogy „folytassa a reformokat”.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×