Infostart.hu
eur:
365.24
usd:
314.41
bux:
149161.68
2026. augusztus 31. hétfő Bella, Erika

Milliárdos kártérítési összeg az ügyészek hibái miatt

Az Állami Számvevőszék szerint gátolhatja az ügyészség folyamatos működését a szervezet kártérítési kötelezettségének nagysága.

A 2003 és 2006 közötti tevékenységről szóló jelentés emlékeztet arra: körülbelül egymilliárd forintot kell ebben az évben kifizetnie az ügyészségnek.

A számvevőszék az ügyészi hibákból fakadó kártérítési követelések megelőzése érdekében azt ajánlotta az ügyészség vezetőinek, hogy erősítsék a szervezet ellenőrző rendszerét.

Az ellenőrök megállapították azt is, hogy az ügyészség 2002-ben megkezdett szervezeti reformja megfelelt a törvényi feladatok növekedéséből, valamint az európai uniós előírásokból adódó követelményeknek.

Döntés még nem született

Borbély Zoltán, a Legfőbb Ügyészség szóvivője az InfoRádióban azt mondta: az összesen csaknem egymilliárd forint kifizetéséről szóló perekről még elsőfokú ítélet sem született.

Hozzátette: az elmúlt években pedig a kárigényekhez képest csekély volt a valóban kifizetett kártérítések összege.


KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Így oldhatják a szülők a tanévkezdéssel járó feszültséget

Így oldhatják a szülők a tanévkezdéssel járó feszültséget

Ne riogassuk az első osztályba készülőket, de ne is titkoljuk el a rájuk váró nehézségeket – tanácsolja az InfoRádió által megkérdezett klinikai szakpszichológus. K. Németh Margit gyermek-pszichoterapeuta arról is beszélt, érdemes-e a nagyobbaknál gyakorlással hangolódni az iskolakezdésre, vagy a pihenésből kell minél többet biztosítani a gyereknek.

Karácsony Gergely gyorsít és nem akar pereskedni az új kormánnyal

Több villamos- és trolibusz-járat megújítását tudta az Európai Unió helyreállítási alapjából finanszírozni a főváros – mondta el az InfoRádiónak Karácsony Gergely. Budapest főpolgármestere hozzátette a szolidaritási hozzájárulásra vonatkozó kérdésre, az önkormányzat szeretne mindenben együttműködni és jó kapcsolatot ápolni a Tisza-kormánnyal.
inforadio
ARÉNA
2026.09.01. kedd, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×