Infostart.hu
eur:
365.26
usd:
314.44
bux:
149161.68
2026. augusztus 31. hétfő Bella, Erika

Csak kisebb problémák a lőtértűznél?

Csak kisebb hiányosságokat tárt fel a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság most lezárult egyik vizsgálata a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem lőterén, ahol az augusztus 8-án keletkezett tűzben három tűzoltó vesztette életét.

Erdős Antal parancsnok-helyettes az InfoRádióban elmondta: most az alagsori létesítmény tűzvédelmi előírásainak betartását ellenőrizték, a hatósági tűzvizsgálat eredménye várhatóan csak szeptember első hetére készül el.

Az ezredes elmondta: a vizsgálat megállapította, hogy a lőtér nem tartozott a fokozottan tűzveszélyes kategóriába, ezért erre nem is készült tűzoltási terv.

Közlése szerint a lőtéren alapvetően minden megfelelően, a szükséges engedélyek birtokában működött, csak azt lehetett kifogásolni, hogy a többi között különböző tárgyak, például bútorok akadályozták a menekülést a helyiségből.

Erdős Antal hozzátette: a másik vizsgálatnál ellenőrzik majd a tűzoltás, a mentés végrehajtásának szakszerűségét, a parancsnoki tevékenységet, valamint a halálesetek, sérülések okait és körülményeit.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Izland megint nem kért az EU-ból – a szakértő elmagyarázza, miért nem

Izland megint nem kért az EU-ból – a szakértő elmagyarázza, miért nem

Az izlandiak többsége a szombaton tartott népszavazáson úgy döntött, hogy a szigetország ne újítsa fel a korábban felfüggesztett csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval. A részletekről Németh Viktória, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány senior kutatója beszélt az InfoRádióban.

Karácsony Gergely gyorsít és nem akar pereskedni az új kormánnyal

Több villamos- és trolibusz-járat megújítását tudta az Európai Unió helyreállítási alapjából finanszírozni a főváros – mondta el az InfoRádiónak Karácsony Gergely. Budapest főpolgármestere hozzátette a szolidaritási hozzájárulásra vonatkozó kérdésre, az önkormányzat szeretne mindenben együttműködni és jó kapcsolatot ápolni a Tisza-kormánnyal.
inforadio
ARÉNA
2026.09.01. kedd, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×