Infostart.hu
eur:
366.22
usd:
321.87
bux:
151507.86
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Varga Mihály: csak 2015-re lesz magyar euró

A konvergenciaprogram alapján még két évig távolodik Magyarország az euró bevezetésétől - jelentette ki Varga Mihály. A Fidesz alelnöke az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: a számok alapján optimális esetben 2015-ben vezetheti be Magyarország a közös európai fizetőeszközt.

"Azt olvastam ki ezekből a számokból, hogy optimális feltételek mellett 2013-ra kerülhet Magyarország abba a helyzetbe, hogy a GDP-arányos államadósság eléri a maastrichti kritériumokat, így 2015-ben lehet csatlakozni az eurózóához" - fogalmazott Varga Mihály.

A volt pénzügyminiszter szerint az euróövezet létrehozásakor valóban rugalmasan kezelte az unió ezt a kritériumot, és így olyan országok is csatlakozhattak, amelyeknek magasabb volt ugyan 60 százaléknál a GDP-arányos államadósságuk, de csökkenő tendenciát mutatott. Varga Mihály szavaiból azonban az derült ki: az új EU-tagok esetében Brüsszel szigorúbb.

"Az infláció tekintetében Litvánia csak 0,1 százalékkal tért el a kívánatos mértéktől, ráadásul csökkenő volt az infláció mértéke, mégis Litvánia esetében azt mondták, hogy nem" - emlékeztetett az ellenzéki gazdaságpolitikus.

Szeretnének időpontot

A Fidesz továbbra is azt szeretné, ha a kormány megjelölné az euróbevezetés tervezett időpontját a készülő konvergenciaprogramban, a dátum ugyanis igazodási pontot jelentene a gazdasági élet szereplői számára - hangsúlyozta Varga Mihály.

A volt pénzügyminiszter úgy vélte: a Gyurcsány-csomag nem hozza majd meg azokat az eredményeket, amelyeket a kormány vár.

"Átmenetileg segíteni fog, egy másfél-két évre az egyensúlyi problémákat orvosolni fogja, de mivel nincs mögötte gazdaságfejlesztés, az egész majdhogynem egy hiábavaló áldozatvállalás lesz a magyar lakosság részéről" - fogalmazott Varga Mihály.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szembeni jogállamisági eljárás keretében elrendelt intézkedéseket. Ez 4,2 milliárd eurónyi uniós forrás felszabadítását jelenti, amiről már csak egy döntés van hátra, az Európai Tanácsnak kell ráütnie a pecsétet, de elég a minősített többség, és nem szokták felülbírálni a Bizottság javaslatait.

Baka András: ezt a köztársaságot kell Magyarországnak most újjáépítenie

Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat - jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Esnek az ázsiai tőzsdék csütörtökön, elsősorban a kötvényhozamok meredek emelkedése miatt. Az amerikai tízéves hozam 5 százalék fölé, 2007 óta nem látott szintre ugrott, Japánban pedig 30 éves csúcsra emelkedett a tízéves hozam. A befektetők Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozójára is figyelnek, az olajpiacon pedig továbbra is az amerikai–iráni feszültség mozgatja az árakat. A csütörtöki kereskedésben mérsékelten estek az európai, majd az amerikai részvénypiacok is, estére viszont a Hormuzi-szorosról érkező biztató hírek hatására javult a hangulat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×