Infostart.hu
eur:
366.22
usd:
321.87
bux:
151507.86
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Borsik: a kormány egyszer már felrúgta a béralkut

Nem kapták meg időben a kormány konvergencia programjának tervezetét a szakszervezetek, amelyek a munkavállalók képviseletében kedden délután zárt ajtók mögött egyeztetnek Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel. Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke az InfoRádiónak elmondta: a kormány egyszer már felrúgta az Országos Érdekegyeztető Tanácsban született béralkut, ezért az érdekképviseletek most is ettől tartanak.

A miniszterelnök ígérete alapján már sokkal korábban meg kellett volna kapniuk a szakszervezeteknek a teljes tervezetet, ehhez képest még hétfőn is csak egy 17 oldalas, a keddi tárgyalást előkészítő konvergencia-anyagot kaptak - hangsúlyozta az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke.

A kormány most azt ígéri, péntekre kapják meg a végleges anyagot a szakszervezetek, így egyetlen hétvégéjük lesz felkészülni az Országos Érdekegyeztető Tanács plenáris nyilvános ülésére - jegyezte meg Borsik János, aki nem tartja kizártnak, hogy az MSZP és az SZDSZ közötti koalíciós feszültség miatt nem készült el eddig a végleges anyag.

A szakszervezeti vezető az előzetes tájékoztató ismeretében azt emelte ki: nem látja a harmonizációs törekvéseket a Nemzeti Fejlesztési Terv, a megszorító csomag és a konvergenciaprogram között, pedig az előkészítés ezen fázisában már ezeknek látszaniuk kellene.

Feszültségek

Borsik János problémásnak látja a reálkeresetek várható alakulásáról szóló erőjelezést is, amely szerint jövőre 1,7 százalékkal esnének a reálkeresetek, 2008-ban pedig szinten maradnának. A szakszervezeti vezető szerint ez komolyan megterheli az őszi bértárgyalásokat.

Mivel a kormány idei intézkedéseivel - amelyekkel szeptember 1-jével 2,5 százalékkal, január 1-től pedig újabb 1 százalékkal csökkenti a magyar munkavállalók nettó keresetét - felrúgta az Országos Érdekegyeztető Tanácsban tavaly született béralkut, az érdekképviseletek attól tartanak, hogy ez jövőre is megtörténhet. Ezért az Alkotmánybírósághoz fordultak az ügyben - mondta Borsik János.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szembeni jogállamisági eljárás keretében elrendelt intézkedéseket. Ez 4,2 milliárd eurónyi uniós forrás felszabadítását jelenti, amiről már csak egy döntés van hátra, az Európai Tanácsnak kell ráütnie a pecsétet, de elég a minősített többség, és nem szokták felülbírálni a Bizottság javaslatait.

Baka András: ezt a köztársaságot kell Magyarországnak most újjáépítenie

Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat - jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Esnek az ázsiai tőzsdék csütörtökön, elsősorban a kötvényhozamok meredek emelkedése miatt. Az amerikai tízéves hozam 5 százalék fölé, 2007 óta nem látott szintre ugrott, Japánban pedig 30 éves csúcsra emelkedett a tízéves hozam. A befektetők Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozójára is figyelnek, az olajpiacon pedig továbbra is az amerikai–iráni feszültség mozgatja az árakat. A csütörtöki kereskedésben mérsékelten estek az európai, majd az amerikai részvénypiacok is, estére viszont a Hormuzi-szorosról érkező biztató hírek hatására javult a hangulat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×