Infostart.hu
eur:
365.63
usd:
321.11
bux:
152002.25
2026. szeptember 23. szerda Tekla

A Fidesz Szilvásy leváltását követeli

A Fidesz arra kéri a miniszterelnököt, hogy váltsa le a kancelláriaminisztert, miután a jogszabályok alapján Szilvásy György tehető felelőssé a vasárnap esti vihar utáni tragédiáért.

Navracsics Tibor, az ellenzéki párt frakcióvezetője úgy fogalmazott: az augusztus 20-i tűzijáték idején kitört viharban történt balesetek miatt senki sem ajánlotta fel lemondását, senki sem vetette fel politikai felelősségét, Gyurcsány Ferenc kormányfő pedig hallgat.

"Ezért azt kérem Gyurcsány Ferenctől, hogy még a mai nap folyamán nevezze meg az augusztus 20-i tragédia politikai felelősét, és - ahogy az egy demokráciában szokott lenni -, váltsa le a jogszabályban megállapított felelőst, Szilvásy György Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter személyében" - fogalmazott Navracsics Tibor.

Politikai felelősséget nem állapított meg a vizsgálat

Tegnap több embert felmentettek beosztásából a vasárnap esti vihar idején történtek kivizsgálása után. A kancelláriaminiszter akkor azt mondta: távoznia kell tisztségéből Bodor Tibornak, a Miniszterelnöki Hivatal főosztályvezetőjének, mert ő írta alá a tűzijátékot rendező Nexus Kft.-vel a szerződést.

Szilvásy György hangsúlyozta: a dokumentumban nem szerepelt, hogy rossz időjárás esetén mi a teendő, valamint nem szólt arról sem, hogy meteorológiai előrejelzést kell kérni a rendezvény előtt.

A Katasztrófavédelmi Főigazgatóság ügyeletvezetőjét, aki nem olvasta el a közeledő viharra figyelmeztető e-mailt, a szervezet vezetője szintén felmentette beosztásából.

A vizsgálat szerint mulasztott az Országos Meteorológiai Szolgálatnál ügyeletet teljesítő meteorológus is, aki ellen fegyelmi eljárás indult.

Gyurcsánynak meg kellene szólalnia

Navracsics Tibor felvetette azt is, hogy a kormányfő csak 20 órával a tragédia után szólalt meg a nyilvánosság előtt, és a rövid részvétnyilvánítás óta nem beszélt az esetről.

A politikus szerint ez annak fényében is elítélendő, hogy a miniszterelnök a nyári szabadsága előtt fontosnak találta, hogy a Magyar Televízió adását módosítva beszédet mondjon

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok

Társadalmi egyeztetésre bocsátották a vagyonosodási vizsgálatról szóló törvény módosítását. A törvény célja annak biztosítása, hogy az országgyűlési képviselők, a miniszterek, az államtitkárok, a közigazgatási államtitkárok, miniszteri, miniszterelnöki és kormánybiztosok vagyongyarapodása összhangban álljon az adózott jövedelemmel.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
Akcióba lendültek a NATO vadászgépei, Dobropillja védelme bármikor összeomolhat - Híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Akcióba lendültek a NATO vadászgépei, Dobropillja védelme bármikor összeomolhat - Híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Több diplomáciai csörte is zajlott Ukrajna és Magyarország közt az elmúlt napokban, főleg a Kárpáti Nyolcak nevű társulás és a Naftogaz üzemanyag-tárolója miatt. A két ország vezetői nyilvános platformon szócsatáznak. Közben folytatódnak a harcok Donyeckben: Dobropillja orosz bekerítés szélén áll, ezt a várost használták hídfőállásnak az ukrán erők a pokrovszki harcokban. Tegnap felszólította Donald Trump elnök Putyint arra, hogy fejezze be a háborút. A nap folyamán többször is riasztották a NATO légvédelmi erőit - Lengyelország légterét meg is sértette egy orosz Mi-8-as helikopter. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×