Infostart.hu
eur:
361.73
usd:
315.51
bux:
152996.63
2026. szeptember 22. kedd Móric

Az Egészségügyi Világszervezet sok szexet javasol

Két hét szabadság nem elég. Az Egészségügyi Világszervezet évente legalább három hét folyamatos pihenést javasol mindenkinek.

A WHO ajánlása szerint minden embernek legalább három hetet folyamatos pihenéssel kell töltenie, ugyanis ennyi idő szükséges a szervezet teljes megújulásához. Az első héten hozzá kell szokni az új helyzethez, az új környezethez, a második hét a mindennapi gondok felejtésére szolgál, és csak a harmadik héten töltődik fel a szervezet energiával.

A Magyarországon szokásos legfeljebb kéthetes nyaralás tehát nem elég. Igaz, annak is megvan a maga oka, miért érjük be mégis ennyivel. Hiszen a munkáltatók gyakran nem tudnak ennél hosszabb időre megválni dolgozóiktól, és az is gyakori, hogy a dolgozók azért vesznek ki rövid szabadságot, mert rettegnek munkahelyük elvesztésétől.

És máris a stressznél tartunk. Az Egészségügyi Világszervezet éppen a stresszt nevezte meg a XXI. század egyik legártalmasabb tényezőjeként. Az állandó szorongás krónikus fáradtságot, gyakran szív és érrendszeri megbetegedést okozhat.

A stressz ellen a WHO tíz tanácsot fogalmazott meg. Közülük érdemes megszívlelni a sötét gondolatok elűzését humorral, a rostokban gazdag étkezést, a napi félórás testedzést, sőt a világszervezet javaslata szerint a leghatékonyabb természetes gyógymód nem más, mint a mosoly és a szex.

A nyaralás alatt mindezeket könnyű megszívlelni. De vajon melyeket lehet átmenteni a munkás hétköznapokba is?

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×