Infostart.hu
eur:
365.35
usd:
314.52
bux:
149161.68
2026. szeptember 1. kedd Egon, Egyed

Az MSZP a szűkebb Konvergencia Tanács mellett

A szocialista frakció nem ért egyet azzal, hogy a Magyar Nemzeti Bank elnöke és az Országgyűlés Költségvetési Bizottságának elnöke is tagja legyen a Konvergencia Tanácsnak. Ez az SZDSZ eredeti javaslata volt; a kisebbik kormánypárt támogathatónak tartja a háromtagú testület felállítását is.

Az MSZP képviselőcsoportjának közleménye szerint a testület létrehozásának célja éppen az volt, hogy politikától független gazdasági szakemberek vegyenek részt a konvergencia program kidolgozásában és végrehajtásának ellenőrzésében.

A szocialista frakció úgy véli: veszélyeztetné a tanács szakmai önállóságát, ha abban nemcsak elismert szakértők, hanem politikusok is részt vennének.

Korábban az SZDSZ javasolta a Konvergencia Tanács bővítését. Horn Gábor, a kisebbik kormánypárt ügyvevője az InfoRádióban azt mondta: az eredeti javaslatuk egy ennél bővebb testület volt, de elfogadhatónak tartják a kormányfő javaslatát is.

A tanács feladatának csak egy része a konvergencia program létrehozásában való közreműködés, a program megvalósulásának nyomon követése legalább ilyen fontos - tette hozzá Horn Gábor.

Három fővel

Gyurcsány Ferenc hétfőn jelentette be a parlamentben, hogy a kormány Konvergencia Tanácsot hoz létre.

A testület munkájában Bogsch Erik, a Richter Gedeon Rt. vezérigazgatója, Simor András, a Deloitte Üzletviteli és Vezetési Tanácsadó Rt. elnök-vezérigazgatója, valamint Surányi György, a jegybank volt elnöke vesz részt.

Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője azt mondta: sajnálják, hogy a tanácsnak nem lesznek erősebb jogosítványai.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Izland megint nem kért az EU-ból – a szakértő elmagyarázza, miért nem

Izland megint nem kért az EU-ból – a szakértő elmagyarázza, miért nem

Az izlandiak többsége a szombaton tartott népszavazáson úgy döntött, hogy a szigetország ne újítsa fel a korábban felfüggesztett csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval. A részletekről Németh Viktória, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány senior kutatója beszélt az InfoRádióban.

Karácsony Gergely gyorsít és nem akar pereskedni az új kormánnyal

Több villamos- és trolibusz-járat megújítását tudta az Európai Unió helyreállítási alapjából finanszírozni a főváros – mondta el az InfoRádiónak Karácsony Gergely. Budapest főpolgármestere hozzátette a szolidaritási hozzájárulásra vonatkozó kérdésre, az önkormányzat szeretne mindenben együttműködni és jó kapcsolatot ápolni a Tisza-kormánnyal.
inforadio
ARÉNA
2026.09.01. kedd, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×