Először is, bizalomerősítő lépés, hogy a kormány elkezdett végre a valós számok alapján beszélni a gazdaságról. Másodszor: kérdéses a kiigazítás mértéke. Ez nagyjából megfelel a korábban kiszivárgott híreknek, melyek szerint a bruttó hazai termék egy-másfél százalékpontjának megfelelő mértékű megszorítást terveznek. Szeretném hangsúlyozni, hogy terveznek. Az ugyanis egy óriási kérdés, hogy ebből mi valósul meg? Mindenki gázáremelésről beszél például, de amíg ennek kompenzációs rendszerét nem dolgozzák ki, addig nem történik semmi, tehát idén ettől nem sok megtakarítás várható. Ugyanígy kérdéses, hogy mennyit lehet spórolni azzal, ha kevesebb államtitkár, kevesebb képviselő lesz, vagy zárolnak bizonyos pénzeket, elhalasztanak beruházásokat? Nem látszanak azok a tervek, amelyek megoldást jelenthetnének a problémákra. A mai ismereteink szerint ugye kilenc százalék alá az idén nem kerül az államháztartás hiánya. Az az aggasztó, hogy háborús helyzetekben szokott ekkora lenni a hiány.

A forint gyengülése annak a jele, hogy a piac nem tartja elegendő mértékűnek a tervezett lépéseket?

A tervezetthez képest erőteljesebb megszorítást igényelt volna a piac. A forint szempontjából még az is aggasztó volna, ha a bejelentett intézkedések mögött állna egy komoly modernizációs terv, de mivel nem áll, a piac érzékenyen reagált. Mit látnak a befektetők? Azt, hogy nincs valódi reform csak adóemelés, a kiigazításnak egy igen egyszerű és a rögtönzések jegyében született javaslatát tette le a kormány.

Milyen hatással lesz a gazdasági növekedésre, a vállalkozók versenyképességére a Gyurcsány-csomag?

Ez még egy alakuló program, hiszen egyik nap azt mondják, 42 milliárdot kell zárolni, majd két nap múlva azt, hogy 112 milliárdot. Nem hosszú műhelymunka után állt elő a javaslataival a miniszterelnök, az látszik. Úgy tűnik, függetlenek egymástól a különböző ötletek, pedig azokat össze kellene gyúrni. A konvergencia programot, az idei év pénzügyi kiigazítását, a jövő év költségvetését, azt a víziót, amit a miniszterelnök a könyvében is megfogalmazott, hogy milyen Magyarországot képzel el tíz-tizenöt év múlva, a nagy ellátórendszerek reformját - mind egy stratégiára kellene felfűzni. A kérdésre visszatérve, az látszik, hogy bagatelladókat kíván kivetni a kormányzat, olyanokat, amelyek kevés embert érintenek, kevés bevételt hoznak, de nagy nyilvánosságot kapnak. A meglévő adónemek további emelése kevés bevételt hoz, a gazdasági növekedést nyilvánvalóan nem serkenti, a magas közterhek a foglalkoztatás szintjét tovább csökkentik, az inflációt emelik. Nyilvánvaló, hogy másra lenne szükség. Ha az állam működési rendje nem változik, ha a nagy rendszerek változatlanok maradnak, akkor nem sok minden történik. Persze, a kormány a helyén van, dolgozik napestig, de eredménye nem sok lesz.

Mire számíthatnak az emberek a következő években?

Ha a kormányzat nem nyúl hozzá semmihez, akkor el kell inflálnia a béreket, ez már idén megkezdődik és jövőre folytatódni fog. Az infláció akár 3 százalék is lehet 2006-ban, ami az előre jelzett 1,3 százalék kétszerese. Megkezdődött a forint gyengülése is, ami egyelőre nem drámai, de vélhetően gyengébb szinten fog stabilizálódni, mint az elmúlt években, s ez biztosan megmutatkozik majd az árszínvonalban is. Vagyis szinte minden területen távolodunk a maastricht-i követelmények teljesítésétől, ami nem nagyon örvendetes hír.

Már az elmúlt néhány napban is sokan bírálták a tervezett intézkedéseket, mit kellett volna ön szerint tenni?

Soha sehol nem vezetett eredményre, ha a költségvetést a bevételek növelésével akarták egyensúlyba hozni ahelyett, hogy a kiadásokat csökkentették volna, szerkezeti átalakításokat hajtottak volna végre. Hamis az a dilemma, hogy autópályát vagy eurót. Hamis, mert azokban az országokban, ahol stabil a pénzgazdálkodás, olcsóbban lehet finanszírozni minden nagy fejlesztést, beleértve az autópálya-fejlesztéseket is. Azt gondolom, hogy elég jó támpontok vannak ahhoz, hogy merre kellene indulni. Fejleszteni kellene a munkaerőpiacot, az igényekhez igazítani az oktatást, kiemelten kezelni a kutatásfejlesztést, felhalmozni a megtakarításokat. Egyetlen példáját nem látjuk annak, hogy egy állam, amelyik évről évre nagy deficitet halmoz fel, gyors növekedési pályára állna. Amíg Írország ezt csinálta, Európa páriája volt és stagnált. Írország azóta növekszik, amióta többlettel zár az államháztartás.

A beszélgetés egyik apropója az, hogy most jelent meg magyarul A fölemelkedő Európa című könyve. Ez arra keresi a választ, hogy az elmúlt két évtizedben a szocializmust maguk mögött hagyó országok közül melyik lett sikeres, melyik lett hanyatló és ennek mik az okai? Milyen tapasztalatok szűrhetők le a különböző országok stratégiájából?

Először is az, hogy nagy reformokat akkor lehet csinálni, ha vannak politikai és gazdasági fix pontok. Az egyik, hogy van egy olyan kormányfő és egy olyan kormányzat, amelyik erős legitimációval bír. Ez most Magyarországon adott. A másik, hogy lennie kell valamiféle társadalmi konszenzusnak a változások fő irányait illetően.

Ez nem nagyon van Magyarországon.

Nincs, de létre lehetne hozni. Erre még olyan országokban is van példa, amelyekben polgárháború dúlt. Írországban vagy Görögországban a 80-as évek végére létrejött ez a konszenzus. Harmadszor lennie kell gazdasági célnak is, nem a kommunizmus elérésére vagy az örök ifjúságra gondolok, hanem olyan célok megfogalmazására, amelyek belátható időn belül elérhetők. Az euró bevezetése ilyen lehet. S negyedszer, hiteles programokra van szükség. Arra, hogy elhatározzuk milyen irányba megyünk és akkor éveken át a kitűzött cél érdekében hozzuk a politikai és gazdasági döntéseket. Például a nyugdíjrendszert nem lehet minden három hónapban módosítani vagy az egészségügyi rendszert vagy a tőkepiacra vonatkozó szabályokat.

A felsoroltakat tekintve Magyarországon igen felemás a helyzet.

Nagyon fontos egyfajta reformközösség vagy reformhangulat alakuljon ki. Ez is megfigyelhető volt a különböző országokban, Törökországban, Svédországban például, amikor elkezdtek őszintén beszélni az ország valós helyzetéről, akkor az emberek támogatták a reformokat.

Magyarországnak ebben nagy hagyománya nincsen, hiszen a legutóbbi stabilizációs csomagot közgazdászok álmodták meg, az emberek inkább ellenálltak, mint támogatták.

Teljesen más helyzetben vagyunk most, mint annak idején voltunk. Nem tartom helytállónak a Bokros-csomaggal való párhuzamot, mert mélyebbre ható változásokra van szükség és cselekedni most azonnal kell. Egyfelől az egyensúlyteremtés, másfelől a jövő megalapozása érdekében, politikai rögtönzéssel még egyetlen országnak sem sikerült kikecmeregnie a válságból.

(Itt meghallgathatja a teljes beszélgetést.)