Infostart.hu
eur:
359.79
usd:
309.96
bux:
131386.86
2026. május 21. csütörtök Konstantin

Mi lesz a nyári balatoni vízimentéssel?

Pénzhiány miatt veszélybe kerülhet a legnagyobb létszámú balatoni civil mentőcsapat működése. Várhatóan őszig nem érkezik pénz, így legfeljebb hitelből menthetnek a nyáron.

A szervezet elnöke az InfoRádióban elmondta: a Vízimentők Balatoni Szakszolgálatának korábban biztosított állami támogatás folyamatosan csökkent az elmúlt években, és egyre kevesebb a pályázaton elnyerhető pénz is.

Bagyó Sándor közölte: korábban civil és állami felkérésre jelentős beruházásokat hajtottak végre. Több, komoly műszaki felszereltségű hajóval rendelkeznek, folyamatosan jelen vannak a strandokon és készenlétben áll egy búvárcsoportjuk is.

A balatoni vízimentők vezetője hangsúlyozta: a tó környékén működő diszpécserközpontnak köszönhetően kitűnő a kapcsolatuk a vizirendészettel, az Országos Mentőszolgálattal és a tűzoltósággal is, ennek eredményeként jelentősen rövidült a riasztási idő.

Bagyó Sándor szólt arról is, hogy a civil pályázatokból remélt pénz leghamarabb ősszel érkezhet meg, így csak hitelből tudják biztosítani a vizi mentést a nyári szezonban.

Címlapról ajánljuk

Azbesztügy, közös kormányülés – Magyar Péter Bécsben új kezdetről beszélt Ausztria és Magyarország között

Christian Stocker osztrák kancellárral tárgyalt Bécsben Magyar Péter miniszterelnök. A megbeszélés után sajtótájékoztatót tartottak, ahol az osztrák kancellár együttműködést ígért azbesztügyben, hétfőn jön előrelépés az ügyben. Magyar Péter pedig jelezte: nem lesz mindenben egyetértés, de Magyarország konstruktív tagja lesz az Európai Tanácsnak is, miközben kiáll a magyar emberek és vállalatok érdekéért.
inforadio
ARÉNA
2026.05.21. csütörtök, 18:00
Bán Teodóra
a Margitszigeti Színház ügyvezető igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×