Infostart.hu
eur:
360.17
usd:
310.34
bux:
131670.61
2026. május 21. csütörtök Konstantin

Gönczöl Katalin vitatja a debreceni iskolaigazgató állítását

Az Igazságügyi Minisztérium kimutatása alapján az ismertté vált bűncselekményeket egyre növekvő számban követik el gyermekek és fiatalkorúak, de az áldozatok körében is emelkedik arányuk. Gönczöl Katalin miniszteri biztos az InfoRádió érdeklődésére a minapi debreceni iskolai gyermekverésről azt mondta: ha színlelt verekedésről volt szó, akkor is súlyos sérelmeket okozott.

Bár évi egy százalékkal, de növekszik az erőszakos bűncselekmények száma Európában és Magyarországon. Ez elsősorban a garázdaság és a súlyos testi sértés formájában valósul meg.

A társadalmi bűnmegelőzési stratégia 2005-ös eredményeiről szóló igazságügyi minisztériumi jelentés alapján az ismertté vált bűncselekményeket egyre növekvő számban követik el gyermekek és fiatalkorúak, de az áldozatok körében is emelkedik arányuk.

Történik ez annak ellenére, hogy a társadalmon belül egyre kevesebb a gyermek. Gönczöl Katalin miniszteri biztos elmondta: kimutatható, hogy az iskolákban és az iskolák környékén terjed az erőszak.

Országosan 500-600 esetről van tudomásuk. Az InfoRádió érdeklődésére a szakember nem tudta konkrétan elemezni azt a nemrégiben nyilvánosságra került debreceni esetet, amikor fiatalok az egyik társukat rugdosták és ezt mobiltelefonjukkal rögzítették.

Gönczöl Katalin kriminálpszichológusként némileg vitatta azt a minapi indoklást, hogy az egész játék volt és színlelték a verekedést.

A miniszteri biztos úgy vélte, ezt az erőszakos szubkultúrát kell feloldani, de erre nem sok törekvést lát a pedagógusok részéről.

Gönczöl Katalin hozzátette: a társadalom egyik része nincs az erőszakra felkészülve, másik része pedig azt látja, hogy eredményeket lehet vele elérni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Azbesztügy, közös kormányülés – Magyar Péter Bécsben új kezdetről beszélt Ausztria és Magyarország között

Azbesztügy, közös kormányülés – Magyar Péter Bécsben új kezdetről beszélt Ausztria és Magyarország között

Christian Stocker osztrák kancellárral tárgyalt Bécsben Magyar Péter miniszterelnök. A megbeszélés után sajtótájékoztatót tartottak, ahol az osztrák kancellár együttműködést ígért azbesztügyben, hétfőn jön előrelépés az ügyben. Magyar Péter pedig jelezte: nem lesz mindenben egyetértés, de Magyarország konstruktív tagja lesz az Európai Tanácsnak is, miközben kiáll a magyar emberek és vállalatok érdekéért.

Reagált a Fidesz és a KDNP a Tisza-kormány Alaptörvény-módosítási javaslatára

A szerda este benyújtott javaslatban korlátoznák a miniszterelnöki pozíció időbeli betölthetőségét, rögzítenék, hogy a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok vagyona nemzeti vagyon, valamint lépéseket tesznek a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetése érdekében.
inforadio
ARÉNA
2026.05.21. csütörtök, 18:00
Bán Teodóra
a Margitszigeti Szabadtéri Színház ügyvezető igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×