Infostart.hu
eur:
362.31
usd:
315.78
bux:
153028.63
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Élvonalbeli játékvezető is gyanúsított a milliárdos csempész-ügyben

Ötmilliárd forint értékű csempészettel gyanúsít a vámhatóság 14 embert, köztük egy élvonalbeli labdarúgó játékvezetőt.

A Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának rendészeti főigazgatója elmondta: adataik szerint az elkövetők Kínából hoztak be nagy mennyiségű ruhát, majd azokat hamis papírokkal árulták.

Bencze József közölte: a 14 gyanúsítottat kedd hajnalban fogták el Budapesten és több más helyen egy időben. Az akcióban 120 nyomozó vett részt.

Szólt arról is, hogy a hatóságok mintegy 2 és fél milliárd forint értékű vagyont zároltak; köztük ingatlanokat, gépkocsikat és azokat a Munkácsy-, illetve Rippl-Rónai-festményeket, amelyek rekordáron keltek el a közelmúltbeli aukciókon.

A vám- és pénzügyőrség rendészeti főigazgatója hozzátette: a nyomozásban 21 szlovák vámos és rendőr is részt vett.

A Magyar Labdarúgó Szövetség játékvezetői bizottságának elnöke az Inforádiónak megerősítette, hogy az ügyben érintett bíró Saskői Szabolcs.

Vágner László azt mondta: az eset miatt véget ért a játékvezető pályafutása.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×