Infostart.hu
eur:
362.23
usd:
315.5
bux:
153697.86
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Mikor választanak Kecskeméten?

Elképzelhető, hogy nem május hetedikén, hanem később ismétlik meg a szavazás második fordulóját Kecskeméten. A jogorvoslati határidők, illetve a szavazás előkészítése miatt csúszhat a helyi választási bizottság által kitűzött időpont.

A város aljegyzője elmondta: a fellebbezések miatt nem biztos, hogy május hetedikén meg lehet tartani a megismételt választási fordulót Kecskemét 2. számú választókerületében.

Horváth Zsolt fideszes jelölt, aki megnyerte a választást, azt közölte az InfoRádióval, hogy fellebbez a bizottság döntése ellen. Az ügy így a területi választási bizottság elé kerül, végső esetben pedig a megyei bíróság dönt róla.

Kecskemét aljegyzője, Nyirádi Judit elmondta, a másodfokon eljáró területi választási bizottságnak három napon belül kell döntenie, majd ismét 72 órán belül lehet fellebbezni a megyei bírósághoz, amelynek szintén három napja van, hogy meghozza a döntést.

Mindenhez idő kell

Idő kell a technikai feltételek biztosítására: a névjegyzék elkészítésére, a szavazólapok kinyomtatására és a választók értesítésére is, ezt csak a végleges döntés után lehet megkezdeni - közölte Nyirádi Judit.

A helyi választási bizottság elnöke, Madách Olivér az InfoRádiónak a döntés után elmondta, a külföldi szavazatokat nem érinti az eljárás.

Ha az első fokú döntés megváltozik, és mégsem kell megismételni a szavazást, akkor a külföldön leadott voksokat a kijelölt szavazókör jelenleg is őrzött szavazataihoz számítják.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Megvan, kit jelöl legfőbb ügyésznek Baka András államfő

A köztársasági elnök Szathmáry Zoltánt javasolja legfőbb ügyésznek – közölte a Sándor-palota. Szathmáry Zoltán elismert magyar ügyészségi vezető és büntetőjogi szakértő, szakterülete a kiberbűnözés, valamint a mesterséges intelligencia büntetőjogi kihívásai. Baka András államfő is felszólal hétfőn az Országgyűlés 13 órakor kezdődő ülésén, ahol Magyar Péter kormányfő is beszél napirend előtt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×