eur:
393.95
usd:
364.99
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Tetőzés a Tiszán és a Körösökön

Az államfő szerint mindenki számára megnyugtató lehet az, ahogyan a Tisza mentén szervezik az árvízvédelmi munkálatokat. Sólyom László erről Szolnokon beszélt, miután meghallgatta a védekezést irányítók beszámolóit.

A Tisza szerda reggeltől 1005 centiméteres vízállással tetőzik a városnál, Csongrádon csütörtökre vagy péntekre várják az árhullám csúcsát. A vízszint már most meghaladja a korábbi legmagasabb, 2000-ben mért értéket.

Ördögh József szakasz-védelemvezető elmondta: a töltések magassága 1.080 centiméter, azon a 3 kilométeren pedig, ahol a gátak ennél alacsonyabbak, folyamatos a védművek kiépítése.

A Honvédelmi Minisztérium helyettes szóvivője azt mondta: a védekezésben az elmúlt 24 órában 2259 katona vett részt, és ugyanennyi van készültségben. Kiss Dezső hozzátette: a honvédség az elmúlt napokban négy helikopterrel és öt 20 tonna teherbírású komppal 70 ezer tonna homokot szállított a gátakra.

Áradnak a Körösök

Teljes készültség van a Körösökön. Öcsöd, Szarvas és Gyomaendrőd térségében eddig senkit nem kellett kitelepíteni. A települések védelmén több ezren dolgoznak.

Több, mint háromszáz katona dolgozik a gátakon Öcsödnél. A Hármas-Körös várhatóan szerdán vagy csütörtökön tetőzik a falu környékén. Molnár Bálint polgármester az InfoRádióban azt mondta: a vízállás 50 centiméterrel haladta meg az eddigi rekordot. Jelenleg 1001 centin áll a vízszint. A gáton több mint 1000 katona és önkéntes dolgozik, a homokzsákokat hajón viszik a töltésekre, hogy a nehéz járművekkel ne terheljék az átázott védműveket.


Áradás Csongrád megyében (fotó: promenad.hu) (képgaléria)

Több mint 600 ember dolgozik a töltések megerősítésén Gyomaendrődön. A település polgármestere szerint az árvíz miatt kitelepítésekre nem lesz szükség. Dávid Imre hozzátette: több mint 37 kilométert kell védeniük.

Szarvason felkészültek a kitelepítésre

Szarvasnál várhatóan még szerda éjjel 1040 centiméter körül tetőzik a Hármas-Körös. A töltések megerősítése, magasítása még tart. A gátakon több százan dolgoznak. Kitelepíteni eddig senkit sem kellett, de a tervet már elkészítették erről - mondta az InfoRádióban a település polgármestere.

Babák Mihály hozzátette: magasabb lesz a legmagasabb vízszint, mint amire számítottak. A Tisza visszaduzzasztja a Hármas-Köröst, Romániában ismét áradni kezdett a folyó, a két víztömeg pedig Gyomaendrőd és Szarvas térségében találkozik.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.

Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Az Iszlám Állam mellett ukrán katonai hírszerzést sejti a 137 ember halálát követelő múlt pénteki terrortámadás mögött Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy folyamatosan erősödik az együttműködés Irán, Oroszország és Kína között, és részletesen szólt arról is, hogy miért fontos az izraeli miniszterelnöknek, hogy háborúzzon a gázai övezetben, és kik támogatják ebben.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Elfogyott a lendület a tőzsdéken

Elfogyott a lendület a tőzsdéken

Reggel Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés, ezt követően Európában és Amerikában is óvatos emelkedést láthatunk a tőzsdéken. A magyar piacon különösen jó volt ma a hangulat, izgalmas befektetési sztorikban nincs hiány: határozott pluszban zárt a Waberer's részvénye, miután kiderült, hogy a társaság sikeresen lezárta a szerb disztribúciós piac meghatározó szereplőjének, az MD International többségi részesedésének felvásárlását. Ezen felül magas forgalom mellett emelkedett a PannErgy részvénye is, miután rekord évről tudott beszámolni a társaság bevétel és profit szinten is. Délután pedig az Alteo is bejelentette, hogy az egy részvényre jutó 200 forintos alap osztalék mellett 200 forintos rendkívüli osztalékot javasol részvényenként, melynek hatására kilőtt az árfolyam.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×