Infostart.hu
eur:
385.83
usd:
331.62
bux:
116510.12
2026. január 12. hétfő Ernő

Egyre több fakadóvíz a töltések mellett

Egyre több a fakadóvizes területek száma a tiszai védvonal mentén - közölte a Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság védelemvezetője.

Kóthay László elmondta: Tiszafüred és Rakamaz között továbbra is a legmagasabb, harmadfokú az árvízvédelmi készültség.

A szakember tájékoztatása szerint a folyó tetőzése Tiszafürednél tart, fölötte apad, alatta mindenütt árad.

Tokajnál pénteken 49 centiméterrel mértek alacsonyabb vízállást, mint a folyó tetőzésekor.

Kóthay László szólt arról is, hogy szintén harmadfokú az árvízvédelmi készültség a Hortobágy-Berettyón Bucsa és Nádudvar között.

Továbbra is zárva van a mezőtúri árvízkapu és az ágotai árvízi vészelzáró mű. A Berettyó romániai szakaszán újabb árhullám indult el, amelynek hatására elsőfokú védelmi készültséget rendeltek el a folyó középső és felső szakaszán, valamint a Kállón és az Éren.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Az AI segítené a függetleneknek megtörni a kétpárti uralmat Amerikában

Az AI segítené a függetleneknek megtörni a kétpárti uralmat Amerikában

A mesterséges intelligencia immár az amerikai politika hagyományos rendszerét is felforgathatja. Egy washingtoni központú nonprofit szervezet szerint az AI lehet a kulcs ahhoz, hogy – több évtized után – független jelöltek újra bejussanak az Egyesült Államok Képviselőházába,és ezzel alapjaiban változtassák meg a törvényhozás erőviszonyait.
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×