Infostart.hu
eur:
366.14
usd:
321.88
bux:
151507.86
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Egyre hosszabb szakaszon védekeznek az árvíz ellen

Már csaknem 731 kilométer hosszú folyószakaszon kellett elrendelni a legmagasabb fokú árvízvédelmi készültséget az országban. A magyarországi folyókat több mint 3100 kilométer hosszan figyelik a vízügyi szakemberek. Eddig 374 embert kellett kitelepíteni.

374-en otthon nélkül maradtak

Harmadfokú a védekezés a Duna több szakaszán - egyebek mellett Szentendrénél -, a Mosoni-Dunán, a Rábán, a Rábcán és a Marcalon. Kelet-Magyarországon is több helyen kellett elrendelni a legmagasabb árvízvédelmi készültséget, a többi mellett a Tiszán Vásárosnamény és Záhony között, a Hernádon, a Bodrogon, a Hortobágy-Berettyón illetve a Fekete-, a Fehér- és a Kettős-Körösön.
Országszerte összesen csaknem 3100 kilométeren tartanak fenn készültséget. Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivővje azt mondta: összesen 374 embernek kellett elhagynia otthonát az ár- és bevíz miatt.

Szigetzárak Budapesten

Reich Gyula, az Országos Műszaki Irányító Törzs szóvivője arról tájékoztatott, hogy a Duna áradása miatt Budapesten lezárták a Népszigetet és a Margitszigetet is, amely körül már befejezték a körtöltés építését. Közölte: a Római parton a Királyok útjánál és a Nánási útnál a töltésig ér a víz. Szólt arról is, hogy a folyó várhatóan kedd hajnalban, 838 centiméteren tetőzik a fővárosnál.

A fővárosban az áradás miatt mindkét alsó rakpartot lezárták, a Duna vasárnap reggel nyolc órakor Budapestnél 810 centiméternél állt, a tetőzése hétfő hajnalban várható 838 centiméternél.

A Hajógyári-szigetet vasárnap reggel zárták le, egy részét már el is öntötte a folyó.

Útlezárások Pest megyében

Több helyen a főutakat is le kellett zárni. Nem lehet közlekedni a 11-es út dunabogdányi szakaszán, valamint Leányfalunál. Vízátfolyás miatt zárva van a 2-es út is egyes szakasza is. Kismarosnál a 12 tonnánál nehezebb járművek nem használhatják az utat.

Kisorosziban az egyetlen községbe vezető utat elöntötte a víz.

<

Itt egy ideig senki sem játszik
(fotó: Független Hírügynökség)
Borsodban körtöltések is épülnek

Csont Csaba, az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság szóvivője korábban azt mondta: a Hernád mellett több olyan település van, amelyeknél nincs összefüggő árvízvédelmi vonal; ezeken a helyeken körtöltések épültek.

A védekezésben országszerte 10 ezren vesznek részt és több ezer önkéntes segíti a munkálatokat.

Lassulnak a vonatok

Tovább csökkentették a vonatok sebességét a Duna áradása miatt Komárom és Almásfüzitő között - közölte a MÁV szóvivője. Kavalecz Imre elmondta: az érintett szakaszon óránként már csak 20 kilométeres sebességgel, egy vágányon haladhatnak a szerelvények, emiatt 20-30 perces késésekre kell számítani. A Bécs és Tatabánya között közlekedő Eurorégió-vonatok csak Komáromig közlekednek.

Szólt arról is, hogy nem járnak a vonatok az Almásfüzitő-Nyergesújfalu közötti szakszon. Esztergom és Süttő között Volán-buszok viszik az utasokat. Kavalecz Imre közölte: a Bodrog áradása miatt sebességkorlátozás van érvényben Sárospatak és Sátoraljaújhely között is, ahol szintén hosszabb menetidőre kell számítani.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szembeni jogállamisági eljárás keretében elrendelt intézkedéseket. Ez 4,2 milliárd eurónyi uniós forrás felszabadítását jelenti, amiről már csak egy döntés van hátra, az Európai Tanácsnak kell ráütnie a pecsétet, de elég a minősített többség, és nem szokták felülbírálni a Bizottság javaslatait.

Baka András: ezt a köztársaságot kell Magyarországnak most újjáépítenie

Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat - jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Esnek az ázsiai tőzsdék csütörtökön, elsősorban a kötvényhozamok meredek emelkedése miatt. Az amerikai tízéves hozam 5 százalék fölé, 2007 óta nem látott szintre ugrott, Japánban pedig 30 éves csúcsra emelkedett a tízéves hozam. A befektetők Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozójára is figyelnek, az olajpiacon pedig továbbra is az amerikai–iráni feszültség mozgatja az árakat. A csütörtöki kereskedésben mérsékelten estek az európai, majd az amerikai részvénypiacok is, estére viszont a Hormuzi-szorosról érkező biztató hírek hatására javult a hangulat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×