eur:
394.05
usd:
369.37
bux:
65214.53
2024. április 19. péntek Emma

A rejtélyes telefonszámlák az MSZP-hez vezetenek

Többet telefonálnak, mint négy éve; A magánbérletnél is kötelező a papír - címek a napilapokból.

Népszabadság

Mától kell alkalmazni az új lakásbérleti törvényt, amely sok új szabályt tartalmaz, így nem érdemes megszokásból szerződni. Eddig csak az önkormányzati és az állami lakásokra kötött szerződéseket kellett írásba foglalni, a módosítás viszont már valamennyi bérleti szerződésre kötelezővé teszi ezt a formát.

Magyar Nemzet

Büntetőfeljelentést tett a tatabányai rendőrkapitányságon egy helyi lakos, miután négy, számára ismeretlen telefonszámmal kapcsolatban több alkalommal számlákat és postai csekkeket kapott egy hazai mobiltelefon-szolgáltatótól. A számlákból megállapítható, hogy a vevő az MSZP XXII. kerületi szervezete. A számlák összege csaknem 210 ezer forint. A telefonszámokat használók közül - akiket a hölgy felhívott - többen is állították, hogy a sim-kártyát MSZP-s kampányrendezvényen kapták.

Index

Az Index cikkéből kiderül, hogy ügyvédeknek, politikusoknak és újságíróknak ajánl mobilhívásokat titkosító "antipoloskát" egy budapesti cég. A nemzetbiztonsági szakszolgálat nem árulja el, hogy fel tudná-e törni a szoftvert, ha akarná.

Világgazdaság

Mindegy, hogy valaki vezérigazgató vagy segédmunkás, nő vagy férfi, az életkori krízis senkit nem kímél. Igaz, a nők később, 40-45 éves korukban szembesülnek ezzel a problémával, míg a férfiak korábban, 38-42 évesen. Az életkori krízist az okozhatja, ha túl nagy nyomás nehezedik ránk, és traumát okoz a döbbenet is: az idő a legszűkebb forrásunk. A családi boldogtalanságot vagy a karrierrel, bérrel való elégedetlenséget szintén csúfos kudarcként lehet megélni. Aki nem kontrollálja az életkori krízissel járó érzéseit, könnyen depresszióba eshet.

Napi Gazdaság

Mától pályázhatnak újra a hagyományos építésű lakások tulajdonosai az ajtók, ablakok cseréjéhez adható támogatásokra. A siker - a korábbi hasonló pályázatok tapasztalatainak ismeretében - borítékolható, és biztos, hogy érdemes "korán kelni", hiszen a keret szűkösebb az előzőeknél.

Portfolio.hu

Tizenöt év múlva az Egyesült Államok egy főre jutó GDP-jének 51 százalékát érheti el Magyarország a 2005-ös 38 százalékot követően. Az Economist Intelligence Unit (EIU) megállapításai hosszú távú gazdasági prognózisokon és számos vállalatvezetővel készült mélyinterjú eredményein nyugszanak. A prognózis szerint a magyar gazdaság a 2006 és 2020 közötti időszakban évente átlagosan 3,2 százalékkal bővülhet.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.

Kaiser Ferenc: a mérsékelt izraeliek nem Iránt féltik, hanem az amerikai fegyvercsomagot

Hírügynökségi jelentések szerint az izraeli hadsereg csapást mért több célpontra Iránban, de ezt Izraelben hivatalosan nem erősítették meg. Irán azt közölte, hogy a légvédelme működésbe lépett, és az okozott robbanásokat a közép-iráni Iszfahán körzetében. Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint ez izraeli jelzés, figyelmeztetés volt Iránnak a hétvégi zsidó állam elleni támadása után.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. április 19. 16:25
×
×
×
×