Infostart.hu
eur:
365.38
usd:
321.27
bux:
0
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Median: a koalíció több mandátumot szerezhet

A Medián felmérése szerint a Fidesz várhatóan 189, az MSZP 179, az SZDSZ pedig 18 mandátumot szerez az áprilisi országgyűlési választásokon - mondta Hann Endre, a cég igazgatója az InfoRádióban.

A választások előtt utolsóként nyilvánosságra hozott Medián-felmérés eredményei azt mutatják: az MSZP-n és a Fideszen kívül a parlamenti küszöb elérésében leginkább az SZDSZ bízhat. A szabad demokratáknak 5 százalékot prognosztizálnak, az MDF 3, a MIÉP-Jobbik 2 százalékon áll.

Miközben a kampány egyik fókuszpontja minden pártnál a mozgósítás, március eleje óta gyakorlatilag nem változott azok aránya, akik azt mondják: biztosan elmennek szavazni.

A közvélemény-kutatás felvételekor, vagyis két héttel a választás első fordulója előtt ez az arány még mindig csak 59 százalék volt.

A nagy pártoknak egyenlő a támogatottságuk, a választást az SZDSZ és az MDF szereplése dönti majd el.

A Medián felmérése szerint az MSZP, valamint a Fidesz és a KDNP közös listája is 44-44 százalékra számíthat a választásokon. A közvélemény-kutató cég úgy véli: a kis pártok szereplése nagyban befolyásolja, hogy ki alakíthat majd kormányt.

Az MSZP és a Fidesz küzdelme jelenleg minden szempontból teljes patthelyzetet mutat. A két héttel ezelőtti állapothoz képest a felmérés szerint a jobboldali pártszövetség szerzett újabb szavazatokat, így ma mindkét pártnak ugyanannyi támogatója van: a teljes népesség 35-35 százaléka.

Az MSZP-szavazók részvételi aktivitása viszont utolérte a fideszesekét, így a választani tudó "biztos" szavazók körében ugyancsak megegyezik a két nagy párt támogatottsága.

Sőt a még meggyőzhető szavazók körében is nagyjából azonos tartaléka lehet a két pártnak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Pogátsa Zoltán: emelkedik a világ országainak eladósodottsága, de nem ez az igazi baj

Pogátsa Zoltán: emelkedik a világ országainak eladósodottsága, de nem ez az igazi baj

A Nemzetközi Valutaalap jelentése szerint a globális bruttó államadósság 2025-ben már a világ GDP-jének csaknem 94 százalékára emelkedett, és a jelenlegi folyamatok fennmaradása esetén 2029-re eléri a globális GDP 100 százalékát. A szervezet szerint a kormányok továbbra is túl lassan mérséklik a költségvetési hiányokat, miközben a magas kamatok és a közel-keleti konfliktusok tovább növelik a kockázatokat. A globális gazdasági folyamatokról és a magyar államadósság helyzetéről Pogátsa Zoltán közgazdász beszélt az InfoRádióban.

Baka András: ezt a köztársaságot kell Magyarországnak most újjáépítenie

Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat - jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×