Infostart.hu
eur:
365.38
usd:
321.27
bux:
0
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Fidesz: hajtóvadászat Mikola István ellen

Vizsgálatot kezdeményezett az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalnál Katona Tamás, a Pénzügyminisztérium közigazgatási államtitkára a Fidesz miniszterelnökhelyettes-jelöltjének korábbi kijelentésével összefüggésben. A Fidesz szerint hajtóvadászat folyik Mikola István ellen.

A vizsgálat célja, hogy megállapítsa, sérültek-e az adatkezelésre vonatkozó szigorú szabályok.

Mikola István egy listára hivatkozva a napokban kifejtette: egyes milliárdos bankvezetők minimálbéren vannak bejelentve.

Fodor Gábor, az SZDSZ ügyvivője ezzel összefüggésben levélben hívta fel a figyelmet arra, hogy a Mikola István által említett adatok titkosnak minősülnek.

Az APEH-nél korábban úgy nyilatkoztak, hogy az adóhatóságtól csak nagyon szigorú feltételek mellett juthatnak ki személyes adatok, például nemzetbiztonsági ügyekben, illetve bírósági döntés alapján, vagy az adótitok tulajdonosának kérésére.

Fidesz: hajtóvadászat Mikola István ellen

"Tovább folyik a hatalom indulatos hajtóvadászata Mikola István ellen. A Fidesz kormányfőhelyettes-jelöltje többször, érthetően közölte, hogy a bankvezetők fizetésére vonatkozó kijelentését (...) kiszivárgott információkra alapozta" - közölte a Fidesz kommunikációért felelős vezetője.

Fodor Gábor és Katona Tamás mostani, figyelemelterelésnek szánt akciója nem más, mint beismerése a szóban forgó információnak, amely joggal háborítja fel az embereket - vélekedett Deutsch-Für Tamás.

Hozzátette: felkérik Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt, hogy valljon színt, adjon választ arra, igaz-e, hogy milliárdos üzletemberek, bankvezetők ma Magyarországon minimálbérre bejelentve próbálják elkerülni a közteherviselési kötelezettséget.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Pogátsa Zoltán: emelkedik a világ országainak eladósodottsága, de nem ez az igazi baj

Pogátsa Zoltán: emelkedik a világ országainak eladósodottsága, de nem ez az igazi baj

A Nemzetközi Valutaalap jelentése szerint a globális bruttó államadósság 2025-ben már a világ GDP-jének csaknem 94 százalékára emelkedett, és a jelenlegi folyamatok fennmaradása esetén 2029-re eléri a globális GDP 100 százalékát. A szervezet szerint a kormányok továbbra is túl lassan mérséklik a költségvetési hiányokat, miközben a magas kamatok és a közel-keleti konfliktusok tovább növelik a kockázatokat. A globális gazdasági folyamatokról és a magyar államadósság helyzetéről Pogátsa Zoltán közgazdász beszélt az InfoRádióban.

Baka András: ezt a köztársaságot kell Magyarországnak most újjáépítenie

Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat - jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×