Infostart.hu
eur:
364.21
usd:
317.35
bux:
152753.74
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Újabb lépés a leépítés felé

Egyetért a Fővárosi Közgyűlés egészségügyi bizottságának kormánypárti többsége azzal, hogy több mint 100 dolgozót elbocsássanak két budapesti kórházból. A létszámcsökkentést Szolnoki Andrea főpolgármester-helyettes terjesztette elő.

A tervek szerint a Szent László Kórházból 67, az összevont Madarász utcai és Heim Pál Gyermekkórházból pedig 35 dolgozót küldenének el.

Az 50 millió forintos kiadással járó leépítés főként a gazdasági és az adminisztratív területen dolgozókat érinti, de 5 orvos munkaviszonya is megszűnne. Az előterjesztésről a jövő héten szavaz a Fővárosi Közgyűlés.

Szolnoki Andrea főpolgármester-helyettes kedden az InfoRádióban azt mondta: a Szent László Kórház a jelenlegi finanszírozás mellett nem tud talpon maradni a mostani létszámmal.

A kórháznak a végkielégítésekre sincs pénze, ezt a főváros előlegezi meg – mondta Szolnoki Andrea.

Az elbocsátásokkal több 10 millió forintot takarítanak meg a tervek szerint.

Címlapról ajánljuk
Amikor a legnagyobb versenytárs a nemfogyasztás

Amikor a legnagyobb versenytárs a nemfogyasztás

Miért lehet sikeres egy primitív fényképezőgép, egy fapados légitársaság vagy egy nagyon egyszerű pénzügyi szolgáltatás? Mert van, amikor nem egy jobb terméket kell legyőzni, hanem azt a helyzetet, amikor az emberek egyáltalán nem vásárolnak, utaznak vagy fizetnek. A nemfogyasztással való verseny egyik legfurcsább tanulsága, hogy a valódi piac gyakran éppen ott rejtőzik, ahol a közgazdászok és a statisztikusok nagy része szerint semmilyen piac nincsen.

Magyar Péter nagy bejelentést tett október 23. kapcsán

Október 23-án 16 órától Budapesten, a Kossuth téren ünnepeljük az 1956-os forradalom 70. évfordulóját – közölte Magyar Péter miniszterelnök vasárnap a Facebook-oldalán.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×