Infostart.hu
eur:
389.75
usd:
339.45
bux:
121566.75
2026. március 16. hétfő Henrietta

Keményebb büntetéseket szorgalmaz a Fidesz

Legkésőbb a jövő héten benyújtja az Országgyűlésnek a Büntető törvénykönyv módosítására vonatkozó javaslatát a Fidesz. A párt szóvivője az InfoRádióban elmondta: a jogszabály-változtatásra azért lenne szükség, mert az utóbbi időben növekedett a gyermekek és az idősek elleni bűncselekmények száma. Az MSZP szerint meglepő, hogy a Fidesznek ez most jutott az eszébe.

A jövő héten beterjeszti a parlament elé a Büntető törvénykönyv módosítására vonatkozó javaslatát a Fidesz. A nagyobbik ellenzéki párt szóvivője, Révész Máriusz közölte, hogy a módosítás két területet érintene: növelné a büntetési tételeket, és szűkítené a fogvatartás során adható kedvezmények körét.

A Büntetőtörvénykönyv módosítására Orbán Viktor, a Fidesz elnöke vasárnap tett javaslatot a párt debreceni évnyitó nagygyűlésén.

Az MSZP szóvivője az indítvány beterjesztéséig nem kívánt állást foglalni a javaslatról. Nyakó István ugyanakkor úgy fogalmazott: meglepő, hogy a Fidesznek kampányidőszakban jut eszébe az elesettek védelme.

A politikus az InfoRádióban azt mondta: a jogalkotók folyamatosan vizsgálják: hogyan lehet hatékonyabbá tenni a gyermekek és idősek védelmét.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Elemzők március 15-ről: két nagy politikai tömböt láttunk, de nem az dönti el a választást, hol voltak többen

Elemzők március 15-ről: két nagy politikai tömböt láttunk, de nem az dönti el a választást, hol voltak többen

Ismét vita alakult ki a Fidesz és a Tisza Párt között annak kapcsán, hogy március 15-én a kormánypárti Békemeneten, vagy a Tisza által szervezett Nemzeti meneten vettek-e részt többen. A „számháború” jelentőségéről Pálfalvi Milánt, a Nézőpont Intézet elemzőjét és Horn Gábort, a Republikon Alapítvány kuratóriumának elnökét kérdeztük az InfoRádióban.

Az olajon túl: 10 árucikk, amely eltűnhet a piacról, ha teljesen leáll a Hormuzi-szoros

A Hormuzi-szoros neve általában az olajválságok idején kerül a címlapokra. Pedig ezen a keskeny tengeri folyosón nemcsak energia, hanem a világgazdaság számos más kulcsfontosságú árucikke is áthalad. Ha a szoros lezárul, az autóipartól a mezőgazdaságig egész iparágak kerülhetnek alapanyaghiányba. A történet tehát jóval több, mint egy olajpiaci dráma.
inforadio
ARÉNA
2026.03.16. hétfő, 18:00
Nacsa Lőrinc
a Miniszterelnökség Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×