Infostart.hu
eur:
364.16
usd:
314.18
bux:
151388.46
2026. szeptember 11. péntek Teodóra

Nincs egyetértés az oktatási normatívákról, az egyházak tiltakoznak

Várhatóan az Alkotmánybírósághoz fordulnak az egyházak a jövő évi költségvetés miatt. Az Oktatási Minisztérium szerint az egyházi oktatási intézmények ugyanannyi támogatást kapnak, mint az állami és önkormányzati fenntartásúak.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára az InfoRádióban azt mondta: legalább négy milliárd forint hiányzik az egyházi iskolák jövő évi működéséhez.

Veres András püspök kifogásolta, hogy a több célú kistérségi társulásoknak adott ellátás az egyházi intézményeknek nem jár. Szerinte ez bejáró gyermek esetében 65 ezer forintot, iskolabusz igénybevételével további 65 ezer forintot jelent, vagyis összességében 130 ezer forintot tesz ki.

Veres András hozzátette: az elvonás mintegy 319 katolikus intézményt érint. A püspök szerint további problémát jelent az is, hogy az egyházi kiegészítő támogatást rendkívül alacsony összegben állapították meg a költségvetésben.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára az InfoRádióban felhívta a figyelmet arra is, hogy kivették a törvényből azt a passzust, amely szerint az egyházi intézményekben dolgozók is megkapták volna a közalkalmazotti bérezést.

A Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke az InfoRádiónak azt mondta, hogy a egyházi fenntartású szociális intézmények 20 százalékkal kevesebb forrásból gazdálkodhatnak.

Bölcskei Gusztáv hozzátette: az oktatási intézményeknél a "legkiáltóbb" elmaradás a kiegészítő normatívák területén van.

A jövő évi költségvetés az egyházi kiegészítő támogatással biztosítja, hogy a felekezeti iskolákba járó gyerekek után ugyanannyi pénzt kapjanak az egyházak, mint az önkormányzati és állami létesítmények fenntartói - mondta az oktatási tárca politikai államtitkára.

Arató Gergely az InfoRádióban közölte, hogy az oktatást illető normatívák nem csökkennek jövőre, de a kistérségi támogatás továbbra sem illeti meg az egyházakat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Budapesten a világ szeme: Tajti-Márton Anita magyar érmeket vár az este kezdődő atlétikai Világdöntőben

Budapesten a világ szeme: Tajti-Márton Anita magyar érmeket vár az este kezdődő atlétikai Világdöntőben

Péntek este kezdődik a háromnapos, naponta háromórás atlétikai Világdöntő Budapesten, amelyre a legnagyobb világsztárok is eljönnek. A versenyen kiemelkedő eredményt remél az Európa-bajnok kalapácsvető Halász Bencétől a magyar szövetség új elnöke, Tajti-Márton Anita. Az elnök az InfoRádióban beszélt a Világdöntőről, és az esélyekről.

Somkuti Bálint: szeptember 11. után vett óriási fordulatot az amerikai külpolitika

2001. szeptember 11. nem csupán egy 3000 halálos áldozattal járó terrortámadás időpontja: innentől vett olyan új irányt az amerikai érdekérvényesítés a külpolitikában, amilyet ma is látunk – mondta Somkuti Bálint biztonságpolitikai szakértő az InfoRádióban, hozzátéve: ez felszínre hozta a nyugati világon belülli törésvonalakat is.
Moszkva megtalálta az ukránok gyenge pontját, fegyveres akció készült a NATO határán – Háborús híreink pénteken

Moszkva megtalálta az ukránok gyenge pontját, fegyveres akció készült a NATO határán – Háborús híreink pénteken

Oroszország nem hajlandó tűzszünetet kötni az energetikai infrastruktúrát érő csapások kapcsán, sőt a szektort Ukrajna Achilles-sarkának nevezte – derült ki Dmitrij Peszkov Kreml-szóvivő nyilatkozatából, amit az RBK Ukraine szemlézett. Lengyelország az éjszaka folyamán elhárított egy fenyegetést az egyik ukrajnai határátkelőnél – jelentette be Donald Tusk miniszterelnök. A kormányfő szerint Moszkva a kereskedelmi útvonalak elleni támadásokkal igyekszik gazdaságilag gyengíteni Kijevet, így a lengyel határátkelők is célponttá válhatnak. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×