Infostart.hu
eur:
368.16
usd:
317.92
bux:
146437.81
2026. szeptember 2. szerda Dorina, Rebeka

Hiller szerint az MSZP felkészült a választásokra

Az MSZP felkészült a 2006-os választásokra - mondta az MSZP elnöke a párt országos választmányának budapesti ülésén.

"Jó kormányzással, energikus politizálással megteremtettük a sikeres választási kampány esélyeit" - fogalmazott Hiller István.

A pártelnök szerint az MSZP és a Fidesz „fej fej mellett” áll, a szocialisták két és fél év után ledolgozták hátrányukat a közvélemény-kutatások szerint.

Hiller István elmondta, hogy az MSZP mind a 176 egyéni választókerületben kiválasztotta jelöltjét és elfogadta a 19 megyei és a budapesti listát. A szocialista párt hét körzetben indít közös jelöltet az SZDSZ-szel.

Szegeden nem lesz szabad demokrata kihívója Botka Lászlónak és Újhelyi Istvánnak, a harmadik választókerületben pedig Sándor Klára szabad demokrata ügyvivő képviseli a koalíciót. Kecskemét egyik kerületében az SZDSZ által jelölt Szécsi Gábor, a másikban Balogh László szocialista jelölt indul.

Szombathely egyik választókerületében a szocialista Gaál Angelika, a másikban a szabad demokrata Hankó Faragó Miklós lesz a kormánypárti jelölt.

Hiller István azt mondta: megvédik azokat az eredményeket, amelyeket az „emberekkel közösen” hoztak létre.

A 13. havi nyugdíj intézményét nem kell félteni az MSZP-től, hiszen „mi gondoltuk ki, mi fogalmaztuk meg, mi terjesztettük be, mi valósítottuk meg" – utalt a szocialista pártelnök a Fidesz garanciatörvény-javaslatára.

Címlapról ajánljuk
„Kettészakadt a magyar atlétika” – Tajti-Márton Anita új emberként a fejlődő magyar atlétika élén

„Kettészakadt a magyar atlétika” – Tajti-Márton Anita új emberként a fejlődő magyar atlétika élén

A Magyar Atlétikai Szövetség rendkívüli tisztújító közgyűlésén az olimpiai bronzérmes és fedettpályás világbajnok súlylökő Tajti-Márton Anitát választották meg a szervezet új elnökének, aki 38 szavazatot kapott, míg ellenfele Kovács Zoltán, a MATE-GEAC eddigi szakosztályvezetője 27-et. Tajti-Márton Anita az InfoRádióban azt mondta, reméli, sikerül a kettészakadt atlétatársadalmat egyesíteni. Teljes körű átvilágítás jön a sportági szövetségben, új szakmai program is készül.

Nem kevesebb mint negyven napirendi pont a kormányülésen

Köztük az önálló Országos Környezetvédelmi Főhatóság létrehozása, a korábban beharangozott szigorítások a környezetvédelmi szankcióknál, illetve egy eddig nem látott mértékű országos fásítási program is – közölte a miniszterelnök a Facebook-oldalán közzétett videójában. A szerdai napon ül a kormány.
inforadio
ARÉNA
2026.09.02. szerda, 18:00
Nyeste Orsolya az Erste vezető elemzője
Madár István a Portfolio vezető elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×