Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin

A szakszervezeti vezetők szerint Kóka meg akar szabadulni tőlük

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium hatékonyabb gazdálkodása érdekében átszervezéseket és hivatalok összevonását kezdeményezte Kóka János miniszter. A szakszervezeti vezetők úgy vélik: a létszámleépítés csak ürügy a menesztésükre.

A gazdasági miniszter az InfoRádióban elmondta: az útigazgatás átalakításával az első - csonka - évben 3 milliárd forintot spórolt a tárca.

A második kör a különféle engedélyezési hivatalok összevonása lesz, majd egyéb háttérintézmények kerülnek sorra - tette hozzá.

Kóka János szerint az átszervezéseknek köszönhetően 2006-ban 10-15 milliárd forintból látja el ugyanazokat a feladatokat a tárca.

A miniszter helyesnek nevezte, hogy a tárca 2006-ban kevesebb pénzzel gazdálkodik, mint az idén. Hozzátette: a cél az olcsóbban és hatékonyabban működő állam kialakítása.

Arra a kérdésre, hogy a szakszervezeti vezetők az elbocsátások miatt az Alkotmánybírósághoz fordultak, azt mondta: nem hiszi, hogy az állam korszerűsítése alkotmányossági kérdés lenne.

Nem engedhető meg, hogy a szakszervezeti tisztség felmentés legyen a minőségi munkavégzés alól - válaszolta arra a felvetésre, hogy az átalakítások során érdekképviseleti tisztségviselőtől válnak meg a tárcánál.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Olajtankert bombáztak le az irániak, beleremeghet a világ kőolajpiaca

Olajtankert bombáztak le az irániak, beleremeghet a világ kőolajpiaca

Miután Irán közölte, hogy válaszul az amerikai–izraeli légitámadásokra lezárják a világ egyik fő „kőolaj-ütőerét”, a Hormuzi-szorost, iráni rakétatalálat ért egy olajtankert. A világ kőolajpiacán nagy változások jöhetnek, akár nagy áremelkedés is elképzelhető. A magyar kormány szerint ebben a kiélezett helyzetben különösen fontos, hogy Ukrajna újraindítsa a szállítást a Barátság kőolajvezetéken Magyarország felé.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Új vezetők vették át Iránt, Teherán súlyos támadás alatt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Új vezetők vették át Iránt, Teherán súlyos támadás alatt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tegnap reggel megtámadta az Egyesült Államok és Izrael Iránt, a cél az iszlamista rezsim megbuktatása, az atomprogram és a ballisztikus rakétaprogram leszerelése. Irán ma reggel hivatalosan is megerősítette: meghalt Ali Hámenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője. Az ország irányítását egy háromfős testület veszi át. A háború folytatódik: az Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest a szomszédos országokat bombázza, támadás érte ma Izraelt, Irakot, Jordániát, az Egyesült Arab Emírségeket, Katart, Kuvaitot és Bahreint is. Dubajt és Dohát majdnem olyan intenzíven rakétázza Irán, mint Izraelt - az emírségekben már legalább hat rakéta / drón talált be és halottak is vannak. Iránban tízezrek vannak az utcákon, akik bosszúért tüntetnek, Pakisztánban és Irakban az amerikai követségek épületeit támadják helyiek. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×