2021. május 21. 08:51 Milák Kristóf újra a vízben, Valter Attila biciklin - sport a tévében Képernyőn a világ legjobb hokiválogatottjai és Európa legjobb úszói, bringásai is. Mutatjuk a teljes kínálatot.
2021. május 21. 08:38 Erdőtűz tombol Görögországban Már több száz embert telepítettek ki a görög hatóságok a Korinthoszi-öböl partjánál égő erdőtűz miatt, amely a görög katasztrófavédelem pénteki közlése szerint eddig csaknem 20 négyzetkilométernyi erdőt pusztított el.
2021. május 21. 08:26 Hosszú Katinka nem boldogtalan az ezüsttel, kiderült, hogy miért A háromszoros olimpiai bajnok úszónőnek csütörtök délután be kellett érnie a második hellyel 200 pillangón, Kapás Boglárka mögött.
2021. május 21. 08:15 Friss információkkal érkezik az operatív törzs - élőben az InfoRádióban és az Infostarton A szokásos időre, negyed tizenkettőre hirdették meg a tájékoztatót.
2021. május 21. 08:02 Két nagy dugó is van az M0-son Egy négyes ütközés miatt a keleti szektorban egy sávot lezártak, kilométereken szinte áll a forgalom. A déli szakaszon is van baleset és dugó.
2021. május 21. 07:52 Érkezik az utolsó Sinopharm-szállítmány Magyarországra Érkezik az utolsó Sinopharm-szállítmány Magyarországra. Ezzel kipörögnek a keleti vakcinák szerződései - a Szputnyik V-ből már korábban befutottak az utolsók.
2021. május 21. 07:38 Rendkívüli: Orbán Viktor bejelentette az "ötmilliós" lazításokat Az operatív törzs hajnali üléséről a Kossuth rádió stúdiójába ment a kormányfő, és az ingyenes parkolás, a kijárási tilalom, a rendezvények, valamint a maszkhasználat ügyében tett bejelentéseket a közelgő ötmilliós átoltottsági szám átlépéséhez kötődően.
2021. május 21. 07:30 Karikó Katalin sokak félelmét oszlatta el Még mindig sok kérdést kap a közösségi oldalain.
2021. május 21. 07:21 Negyvenmilliárdos lökést kap az agrárium Mintegy ezermilliárd forint áll rendelkezésre az agrárium részére a jövő évi költségvetésben. Nagy István azt ígéri, most megvalósíthatják álmaikat a gazdálkodók.
2021. május 21. 06:56 A felnőttek harmada is máshová költözne egy jobb munka vagy más ok miatt A felnőtt lakosság 30 százaléka szívesen költözne Magyarországon belül új helyre jobb munkalehetőség reményében, vagy magánéleti okok miatt, a 18-39 év közöttiek körében pedig ez az arány eléri a 47 százalékot - közölte a Flatco Real Estate Kft. pénteken
2021. május 21. 06:43 Vilmos herceg is megszólalt a csalárd Diana-interjú kapcsán Vilmos nyilatkozatának közvetlen előzményeként befejeződött az a vizsgálat, amely azt volt hivatva feltárni, hogy milyen körülmények között jött létre az 1995-ben sugárzott, világszerte hatalmas feltűnést keltő interjú.
2021. május 21. 06:27 Papírakkumulátorokkal forradalmasítanák a piacot A most használt lítiumion-akkumulátoroknál hatékonyabb energiatárolási megoldást ígér a japán Nippon Paper. Sok kutató szkeptikus, de a vállalat nagyon határozott a terveit illetően.
2021. május 21. 06:15 Égető probléma: senki nem gondolta volna, hogy így melegszik az Északi-sarkvidék Eddig azt hitték, hogy a globális átlag kétszeresével emelkedik a hőmérséklet az északi pólus vidékén, most kiderült, hogy a háromszorosával.
2021. május 21. 06:00 Kiderült, milyen bejelentésekre készül Orbán Viktor A csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely közlései alapján világossá vált, miről beszél majd a kormányfő az operatív törzs pénteki ülését követően. Maszk, rendezvények, kijárási tilalom, parkolás - fontos változásokat hoz a pünkösd.
2021. május 21. 05:40 Autóklub: részben jogos az éves parkolódíjak visszatérítése Állásfoglalást tett közzé az előre kifizetett éves parkolási díjak visszakövetelésével kapcsolatban Magyar Autóklub Jogi és Érdekvédelmi Bizottsága.
2021. május 21. 05:20 Index nélkül szlalomozott és indokolatlanul fékezgetett az M3-ason – videó Azonosították azt a sofőrt, aki május elején, az M3-as autópálya fővárosi szakaszán több alkalommal is indokolatlanul fékezett egy másik autós előtt.
2021. május 21. 05:00 Kettészakad az ország a pünkösdi hosszú hétvégén, a péntek lesz a teraszozós nap A pünkösdi hosszú hétvége nagy részében felhős lesz az idő, és nagy hőmérsékleti különbségek alakulnak ki a keleti és a nyugati részek között. Az ünnep után jön a jó idő.
2021. május 20. 22:31 Meghosszabbítják a törlesztési moratóriumot, hétfőtől szabad a látogatás a kórházakban – a nap hírei Meghosszabbítják a törlesztési moratóriumot – jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Hétfőtől megszűnik a látogatási tilalom a kórházakban, de még nem áll vissza a járvány előtti rend. Megszületett az uniós megállapodás a digitális Covid-igazolványról.
2021. május 20. 22:21 Futball-Eb: Cristiano Ronaldóval és Pepével jönnek Budapestre a címvédők Kihirdették a 2016-ban Európa-bajnokságot nyerő Portugália keretét.
2021. május 20. 22:02 Izraeli–palesztin konfliktus: pénteken kezdődhet a tűzszünet Az izraeli biztonságpolitikai kabinet megszavazta a palesztin Gázai övezet iszlamista szervezetei elleni Falak őrzője hadműveletet lezáró tűzszünet elfogadását – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet.
2021. május 20. 21:52 Vízilabda ob I: nehezen, de nyert a Ferencváros Az utolsó negyed előtt még vezetett a BVSC a bronzcsata első mérkőzésén.
2021. május 20. 21:41 Megszületett az egyezség az uniós védettségi igazolványról Az Európai Parlament (EP) és az Európai Unió Tanácsának tárgyalói politikai megállapodást kötöttek az ügyben.
2021. május 20. 21:25 Röplabda Eb: jól jött ki a sorsolásból a magyar válogatott Zadarban mások mellett az olaszokkal fog játszani a női röplabda-válogatott a nyár végi Európa-bajnokságon.
2021. május 20. 21:13 Kézilabda BL: nem volt elég a győzelem és a 4500 néző a Veszprémnek Kevés volt a kétgólos győzelem a negyeddöntő visszavágóján a Nantes ellen.
2021. május 20. 21:01 Sok tesztnél pontosabban jelzik a kutyák a koronavírus-fertőzést 97 százalékos pontossággal kiszagolják a koronavírus jelenlétét az emberi szervezetben.
2021. május 20. 20:49 Új részletek a tervezett egységes szlovák oltási igazolványokról Szlovákia igyekszik behozni lemaradását az oltási igazolványok terén. A szlovák külügy szerint amint ezek elkészülnek, a tárca azonnal lépéseket tesz, hogy elismertesse külföldön a szlovák oltási igazolványokat. Az oltási igazolványt diplomáciai úton eljuttatják a környező országoknak, hogy az ottani hatóságok be tudják azonosítani a hivatalos szlovák tanúsítványokat.
2021. május 20. 20:35 Teljes hozzáférést kér az Európai Parlament a helyreállítási alap nemzeti terveihez Deutsch Tamás szerint már megint az ellenzéki pártok áskálódnak Magyarország ellen.
2021. május 20. 20:22 Cseh László volt a jobbik magyar 200 vegyesen A tizedik nagymedencés Európa-bajnokságán úszó olimpiai ezüstérmes a negyedik helyen zárt, Kós Hubert előtt. A csütörtök esti program összefoglalója.
2021. május 20. 20:10 Sokan fennakadtak az újabb ellenőrzésen Budapest főútjain Azt figyelték, nem használják-e jogosulatlanul a buszsávokat az autósok. De, nem is kevesen.
2021. május 20. 19:58 Csalárd módon vette rá a legendás interjúra Lady Dianát a BBC-riporter A brit közszolgálati televízió által kezdeményezett független bizottság negyed évszázaddal az interjú után tárta fel az eset visszásságait.
2021. május 20. 19:41 Az Egyesült Államokban már 600 ezer kiskamaszt beoltottak Az Egyesült Államokban már a 12–15 év közöttiek számára is engedélyezett a Pfizer koronavírus elleni oltása: keddig hatszázezren kapták meg az első adagot.
2021. május 20. 19:27 Már a következő hullámra készülnek Indiában Mahárástra tartomány, a második hullám epicentruma már megkezdte a felkészülést a következő hullámra, melynek elérkezését szeptember-októberre várják.
2021. május 20. 19:15 Tovább mélyített a járvány egy amúgy is nyomasztó problémát A koronavírus-járvány tovább marginalizálta az európai roma közösségeket, még több roma család került a szegénységi küszöb alá – jelentette ki Helena Dalli, az Európai Bizottság esélyegyenlőségért felelős tagja az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén, a romák egyenlősége, társadalmi befogadása és részvétele témájában tartott vitában.
2021. május 20. 18:58 Nagy munkában az ország első szaglásvizsgáló centruma A Semmelweis Egyetem Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinikáján most indult poszt Covid Szaglás Ambulanciáján szaglásvizsgálattal és szaglástréninggel segítenek azoknak, akiknek a koronavírus-fertőzés után több mint három héttel is fennmaradtak a szaglásukat érintő panaszaik.
2021. május 20. 18:45 Egyre több építkező torpan meg a célegyenesben A tervezhetetlen költségek és kivitelezési idő miatt az érdeklődők 40 százaléka lefarag az igényeiből, vagy visszalép.
22:15 Az útdíjemelések visszavonását követelte több száz, főként kamionnal vidékről a fővárosba felvonuló fuvarozó - a nap hírei