2009. május 3. 15:30 Válni akar Berlusconi felesége Közel harminc évi együttlét és 19 évi házasság után Veronica Lario Berlusconi, az olasz kormányfő felesége úgy döntött: beadja a válókeresetet.
2009. május 3. 15:02 Eltűnt egy férfi a Mosoni-Dunában Felborult egy vízi jármű a Mosoni-Dunán, Dunaszigetnél vasárnap, egyik utasa eltűnt - közölte Kálmán Gabriella, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
2009. május 3. 14:30 Kinek is köszönhető a vasfüggöny lebontása? A berlini fal összeomlása akkor kezdődött, amikor Magyarország hozzákezdett a vasfüggöny lebontásához - áll a magyar származású svájci újságíró, Oplatka András legújabb könyvének borítóján, a címlapon pedig a szeptemberi határnyitást követően egy Trabant ablakából már egy német zászlót, s német útlevelet lobogtató NDK-s menekült látható. A budapesti Andrássy Egyetem docense az InfoRádiónak azt mondta: a vasfüggöny lebontása nem 1989 nyarán, hanem már május 2-án elkezdődött.
2009. május 3. 14:23 Gázrobbanás Szibériában - már nyolc halott Nyolcra emelkedett a szibériai Irkutszk lakóépületben történt gázrobbanás halálos áldozatainak a száma, és hét sérültek ápolnak kórházakban - közölte vasárnap az orosz rendkívüli helyzetek minisztériumának helyi hivatala.
2009. május 3. 13:30 Melyek a legnépszerűbb szakok a felsőoktatásban? A gazdasági szakok vezetik a felsőoktatási népszerűségi listát az idei jelentkezéseknél is, ezeket a mérnök informatikus és a kommunikáció szakok követik - derül ki az Országos Felsőoktatási Információs Központ legújabb elemzéséből.
2009. május 3. 12:42 Nemcsak orvosokból, de bohócokból is hiány van a kórházakban Régóta eszköze a humor a terápiának Németországban, egy most véget ért bohóckongresszus azonban megállapította: nemcsak az orvosokból és az ápolónőkből van hiány, hanem a kórházi bohócokból is.
2009. május 3. 12:00 Hat ember halálát okozta egy lavina Tirolban Hat cseh turista halálát okozta egy lavina az osztrák Alpokban, a tiroli Schalfkogel térségében - jelentette vasárnap az osztrák közszolgálati rádió.
2009. május 3. 11:47 Berlin megszenvedte a munka ünnepét Az elmúlt évek legbékétlenebb május elsejéjét élték át a berliniek.
2009. május 3. 11:00 Sokat buktak a magyar milliárdosok, de Csányi úgy látja: jól áll Vagyonuk negyedét veszítették el a leggazdagabb magyarok, tavalyhoz képest 379 milliárd forinttal kevesebb a 100 leggazdagabb magyar vagyona - derült ki a Napi Gazdaság 100 leggazdagabb című 2009-es kiadványából. Szakonyi Péter, a lap szerkesztője azt mondta: párhuzamosan a világgazdasági tendenciákkal a pénzpiacon tevékenykedők veszítették a legtöbbet.
2009. május 3. 10:56 A Chryslernek az eladáshoz csődöt kell jelentenie Chrysler autóipari vállalat a csődbírósághoz fordul, hogy engedélyt kapjon eszközeinek egy új, a Fiat által irányított vállalatba történő átviteléhez.
2009. május 3. 10:20 A járvány ellenére is nyugodtan fogyaszthatunk sertéshúst Több nemzetközi szervezet szerint is az új H1N1 vírus nem jelent kockázatot a sertéshúsból készített termékek fogyasztására, természetesen a szokásos élelmiszer-biztonsági előírások betartása mellett.
2009. május 3. 10:00 Holttestet találtak a Tiszában Holttestet találtak a Tiszában Tiszaszalkánál; az azonosítási eljárás szerint annak a 20 éves fiatalembernek a tetemére bukkantak, aki egy hónapja merült el a folyóban - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
2009. május 3. 09:51 "Pénzügyi kalandba az adófizetők pénzéből nem bocsátkozunk" A német kormány feltételeket szab a bajokkal küszködő Opel cég Fiat általi átvételéhez. Sergio Marchionne, a Fiat vezetője hétfőn tárgyal majd Karl-Theodor zu Guttenberg német gazdasági miniszterrel és Frank-Walter Steinmeier külügyminiszterrel ezekről a feltételekről.
2009. május 3. 09:30 Szili Katalin kész szembeszállni a kormánnyal Nem lesz radar a mecseki Tubes-hegyen - jelentette ki Szili Katalin, az MSZP pécsi polgármester-jelöltje, az Országgyűlés elnöke a Vasárnapi Híreknek adott interjújában.
2009. május 3. 09:20 Két időközi önkormányzati választást tartanak ma Két időközi polgármester-választást tartanak ma az országban. Szavazni mindkét településen reggel hat órától este hétig lehet, a kampánycsend is a szavazókörök bezárásáig van érvényben.
2009. május 3. 09:12 Robbanás egy kínai illegális petárdaüzemben Robbanás történt egy illegális petárdaüzemben a kelet-kínai Santung tartományban; 13 ember meghalt, további kettő megsérült - jelentette vasárnap az állami média.
2009. május 3. 09:10 Mexikó: 19-re emelkedett a H1N1 halálos áldozatainak száma Mexikóban 19-re emelkedett a H1N1 vírus halálos áldozatainak száma - jelentette be helyi idő szerint szombaton este a mexikói egészségügyi miniszter.
2009. május 3. 09:00 Akár büntethető is lehet Kepes András a nemzetközi jogász szerint Egyelőre nem érkezett hivatalos értesítés a Magyar Külügyminisztériumhoz azzal kapcsolatban, hogy a bolíviai kormány panaszt emelne Kepes András ellen, mert elhallgatta a Rózsa Flores Eduardóval tavaly ősszel készített interjú részleteit. Az InfoRádió által megkérdezett nemzetközi jogász szerint a magyar újságíró nemzetközi jogi szempontból nem büntethető, azonban a magyar Btk. egyik passzusa akár felvetheti a büntethetőséget.
2009. május 3. 08:45 Kanadában sertéseket is megfertőzött a H1N1 Kanadában sertéseket is megfertőzött a H1N1 influenzavírus - közölték helyi idő szerint szombaton a kanadai hatóságok.
2009. május 3. 08:33 Összecsuklott a zűrös sztár, mert keveset ivott Kórházba került a karibi St. Lucia szigetén Amy Winehouse brit soulénekes, miután összeesett a villájában.
2009. május 3. 08:03 Írországban is észlelték a világot fenyegető új vírust Írországban is felbukkant az új, H1N1 influenzavírus - közölték szombaton Dublinban a helyi egészségügyi hatóságok.
2009. május 3. 07:30 Élet és halál urai Amerikában David Souter, az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának egyik tagja bejelentette lemondását a közelmúltban. A hír szinte mindenhol "breaking News" értékkel bírt Amerikában, hiszen a 9 tagú szövetségi Legfelsőbb Bíróság összetétele alapjaiban határozza meg az ország belpolitikai életét. Az első értékelések szerint Obama komoly lehetőséget kapott, ráadásul nem kizárt, hogy belátható időn belül újabb két hely üresedik meg a nagy hatalmú testületben.
2009. május 2. 23:17 A Barcelona egy hatost lőtt a Real Madridnak - videóval A Barcelona története során sohasem szerzett hat gólt a Bernabéuban - most igen! A Bernabéuban szinte biztosan eldőlt az idei bajnoki cím sorsa, a 6-2-re nyerő Barcelona négy fordulóval a zárás előtt hét ponttal vezet a címvédő előtt. A Madrid december 13. óta először veszített bajnoki mérkőzést, semmilyen faktort tekintve sem tudott méltó ellenfele lenni nagy riválisának. Higuaín vezető gólja után Henry, Puyol és Messi, majd Sergio Ramos találata után Henry, Messi és a másik középső védő Pique szerzett gólt. A két hasonló félidő teljes kiütést eredményezett.
2009. május 2. 21:42 Három autó balesete Békés megyében - két sérült Három autó ütközött össze szombat este Gyula és Békéscsaba között, két sérültet szállítottak kórházba - tájékoztatott a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
2009. május 2. 21:08 Orbán Viktor meg akarja találni a felelősöket A Fidesz elnöke szerint az MSZP politikai válságának kezelése zajlik ma Magyarországon. Orbán Viktor kiemelte: meg akarja találni a felelősöket, és újjá akarja építeni a hazáját. Az MSZP szerint a Fidesz elnöke belpolitikai csatatérré kívánja silányítani az európai intézményeket. Olaszországban is felbukkant az új, H1N1-es influenzavírus. A nap legfontosabb hírei.
2009. május 2. 20:36 Megnyílt a telki edzőközpont Szombaton hivatalosan megnyílt a Magyar Labdarúgó Szövetség telki edzőközpontja. Az ünnepségen Joseph Blatter, a nemzetközi, Michel Platini, az európai, illetve Kisteleki István, a magyar szövetség elnöke, valamint Nikházy Márk U20-as válogatott játékos vágta át a nemzeti színű szalagot.
2009. május 2. 20:29 Az ötös lottó 18. heti nyerőszámai Az ötös lottó televízióban közvetített számsorsolásán az alábbi nyerőszámokat húzták ki.
2009. május 2. 20:14 MSZP: a Fidesz a konfliktusexport programjával indul Gurmai Zita szerint Orbán Viktor a Fidesz budapesti EP-kampánynyitóján elmondott beszédéből - amely avítt volt és megosztó - az derült ki, hogy a legnagyobb ellenzéki párt a konfliktusexport programjával indul az európai parlamenti választásokon. Az MSZP európai parlamenti képviselőjelöltje erről szombaton nyilatkozott.
2009. május 2. 19:35 Halálos munkahelyi baleset Szabolcsban Halálos balesetet szenvedett egy munkás Tiszavasváriban szombaton - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
2009. május 2. 19:25 Helikopterrel szállítottak kórházba egy magyar turistát Szlovákiában Kirándulás közben balesetet szenvedett egy magyar turista a Szlovák-paradicsom nemzeti parkban szombaton délután - közölte a poprádi légi mentőszolgálat szóvivője, Sylvia Galajda.
2009. május 2. 19:19 Súlyos baleset a fővárosban - fotók Két gyerek is megsérült a fővárosban a XI. kerületi Egér úton szombat délután történt balesetben - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. Az egyik összeroncsolódott autóból a beszorult sérültet a tűzoltók tudták kiemelni.
2009. május 2. 18:20 Lassulni kezdett a gyilkos járvány terjedése Mexikóban Stabilizálódni látszik az új vírus okozta influenzajárvány Mexikóban - jelentette be szombaton a mexikói egészségügyi miniszter, valószínűleg arra utalva, hogy péntek óta nem nőtt a halálos áldozatok száma.
2009. május 2. 18:11 Schmitt Pál: A rövidesen létrejövő polgári kormány majd új irányt ad Együtt fogjuk bebizonyítani, hogy Magyarország többre képes - mondta Schmitt Pál a Fidesz kampány-nyitó rendezvényén a Városligetben. Hozzátette: a szocialista-szabad demokrata kormány eljátszotta Magyarország tekintélyét európai és nemzetközi partnerei előtt.
2009. május 2. 17:35 Orbán: "Egy ország dübörögje a kormány fülébe, hogy elég!" A Fidesz elnöke szerint Magyarországon nem a gazdasági válság kezelése, hanem a hatalmukat átmenteni akaró szocialisták politikai válságának kezelése folyik. Orbán Viktor pártja európai parlamenti kampány-nyitóján azt mondta: a Gyurcsány-Bajnai-kormány megmentéséért ne vállaljon áldozatot az ország!
2009. május 2. 17:11 A választás sokkal többről szól annál, hogy kik jutnak az európai parlamentbe Schmitt Pál, a Fidesz-KDNP EP-listavezetőjének beszédével, illetve a Himnusz hangjaival kezdődött meg 16 óra után röviddel a Fidesz-KDNP EP-kampánynyitó nagygyűlése szombaton délután Budapesten, ahol a tervek szerint öt óra körül mond beszédet Orbán Viktor pártelnök.
Csontvázak a szekrényben: a pozsonyi „M0”-t is úgy építhették, hogy a Benes-dekrétumra hivatkozva vett el a szlovák állam földet magyaroktól
Kapitány István kiállt a Tisza Párt terveivel: nem lesz több presztízsberuházás, amíg nem működnek a közszolgáltatások