Október 27-én különösen kiélezett hangulatban tartanak parlamenti választásokat Izraelben. A tét, hogy leválja-e az ellenzék Benjamin Netanjahu miniszterelnököt. Választási téma az is, hogy ki viseli a politikai felelősséget a 2023. október 7-i Hamász-támadásért és az azt követő háborúkért?

Netanjahu jobboldali Likud pártja a szélsőjobboldali és vallásos pártokkal együtt kormányoz. Bírálói szerint a kormányfő nem fogadja el, hogy felelős lenne a Hamász támadását lehetővé tévő biztonsági kudarcokért. Politikája így tovább mélyítette az ország megosztottságát. A kampányban emellett a biztonságpolitika, az iráni fenyegetés, a gázai háború következményei, a megélhetési költségek és a katonai szolgálat kérdései dominálnak. A háború segített jegelni a Netanjahu elleni korrupciós eljárásokat, pedig 2023 elején még hatalmas, tömegtüntetésekbe folytak Netanjahu, demokrácia-ellenesnek tartott ízgazságügyi reformja ellen.

Most akár patthelyzet is jöhet a választások után, mert sem Netanjahu, sem az ellenzéki pártoknak nem garantált a többsége a Kneszetben – mondják a közvélemény-kutatások. A kormányfő legfőbb kihívója, Gadi Eisenkot korábbi vezérkari főnök, aki a Jasar nevű párt élén indul. Mellette a volt miniszterelnökök, Naftali Bennett és Jair Lapid politikai szövetsége, valamint más ellenzéki pártok próbálják leváltani. A 120 fős parlamentben a kormányalakításhoz legalább 61 képviselő támogatása kell.

Ebben a helyzetben különösen fontossá válhatnak az izraeli lakosság egyötödét képviselő és akár 18 mandátumra is esélyes arab pártok.

Az arabok ugyanakkor hagyományosan alacsonyabb arányban mennek szavazni, mint a zsidók. Viszont most akár királycsinálók is lehetnek,

mert a kormány és az ellenzék támogatottsága közötti különbség kisebbnek tűnik, mint az arab pártok által megszerezhető mandátumok száma.

Az ellenzék ugyanakkor eddig elutasította a koalíciót velük. Az izraeli arabok egyik meghatározó vezetője Júszef Dzsabári, a különböző, baloldali és arab pártokat tömörítő Egyesült Lista első embere (a szervezet nem azonos az Egyesült Arab Listával). Az Amerikában tanult, politikus korábban ügyvéd volt, és már szolgált a parlamentben. Most azzal keltett feltűnést, hogy a brit Telegraphnak adott interjújában felvetette: nem kell feltétlenül önálló palesztin állam.

Szerinte Izrael a megszállt palesztin területeket, köztük Ciszjordániát is, hivatalosan a magához csatolhatná. Cserébe az ott élő palesztinok polgári jogokat és választójogot kapnának.

Dzsabári szerint a palesztinok számára a teljes egyenjogúság vonzóbb lehet a jelenlegi helyzetnél, Izrael számára azonban rendkívül súlyos következményekkel járhatna. Alapvetően megváltozna az ország politikai egyensúlya, Izrael elveszíthetné zsidó többségét, és ezzel együtt a zsidó államként meghatározott politikai jellegét is. A jobboldali izraeli politikusok egy része éppen ezért támogatja a területek annektálását, de a palesztinok országos választójogát elutasítja. Dzsabári tisztában van azzal, hogy elképzelése a jelenlegi izraeli politikai viszonyok között aligha valósulhat meg. Ezért képviselőként és esetleg kormányon az arab-izraeli városok finanszírozása és közszolgáltatásai javítását célozta meg.