Pakisztán több mint kétmilliós keresztény kisebbsége megtanult együtt élni a félelemmel. Bár az utóbbi másfél évben a hatóságok megerősítették a templomok védelmét, a közterületeken szinte minimális a biztosítás.
Az egyik templomnál például tíz rendőr állt vasárnap, míg a vidámparkban - ahol a sokkoló merénylet történt - mindössze egy ellenőrizte a jegyeket.
Ezt használta ki a Dzsamat-ur-Ahrar, azaz a Szabadok Szövetsége nevű terrorszervezet, amely két év vált ki a pakisztáni tálibok szervezetéből.
A dzsihadisták egy öngyilkos merénylőt küldtek egy vidámparkba a húsvétot ünneplő családok, többségükben nők és gyerekek közé. Legkevesebb 71 ember, köztük 29 gyerek halt meg.
2014 decembere óta - amikor egy iskolában 134 gyereket mészároltak le - ez volt a legsúlyosabb merénylet Pakisztánban.
A pakisztáni kormány most azt közölte a Reuters hírügynökséggel, hogy a Ranger elitalakulatok bevetésével totális offenzívát indítanak a szélsőségesek ellen. A hivatalosan még be nem jelenett lépés azt jelenti, hogy a hadsereg ismét különleges jogosítványokat kap az iszlamisták elleni harchoz.
A Reuters szerint két, neve elhallgatását kérő katonai és két kormányilletékes is megerősítette a döntésről szóló információt. A Rangerek korábbi fellépése ellentmondásos volt: jogsértésekkel és ellenzéki politikusok elleni kihágásokkal vádolták őket.
A pakisztáni kormány azt állítja, hogy a hadsereg hétfőn a "terroristák több bűntársát" tartóztatta le és "hatalmas" fegyver- és robbanóanyag-készleteket fedezett fel.
Mindeközben a helyi szokások szerint már hétfőn eltemették a brutális támadás több áldozatát. A kétmilliós keresztény kisebbség a 192 milliós Pakisztán legszegényebb csoportjainak egyike, ezért is választották sokan Húsvétkor az olcsó szórakozásnak számító lahori vidámparkot. A több száz sebesült között ugyanakkor több muszlim is volt.
Erőszakos akciók áldozatai időről időre a Pakisztánban kisebbségi sííták is. A merénylők gyakran imádkozó hívőket támadnak, hogy a lehető legtöbb áldozatot szedjék és hogy vallási szinezetet adjanak akcióiknak.
A Human Rights Watch jogvédő szervezet szerint 2008 óta több ezer síítát öltek meg szunnita szélsőségesek, akik az ország hindu és keresztény kisebbségét is célpontnak tekintik.
Iráni rakéta csapódott be az izraeli Arad városában







