Infostart.hu
eur:
393.27
usd:
339.87
bux:
122107.32
2026. március 21. szombat Benedek

A franciák bombázzák Szíriát

Légi bombázást hajtott végre Franciaország vasárnap reggel Szíriában. A műveletet maga Francois Hollande jelentette be. Elemzők szerint a katonai akció alapvetően kommunikációs célokat szolgál.

Légi bombázást hajtott végre Franciaország vasárnap reggel Szíriában. A műveletet maga Francois Hollande jelentette be. Elemzők szerint a katonai akció alapvetően kommunikációs célokat szolgál.

Vasárnap reggel öt francia Rafale harci repülő teljesen szétbombázta az Iszlám Állam egyik, Szíria keleti részében található kiképző táborát. Ezt maga Francois Hollande államfő jelentette be, hangsúlyozva, hogy a célpontot a korábban a közel-keleti ország fölött berepülést végrehajtó gépek derítették fel.

A francia köztársasági elnök a légicsapásokat a "jogos önvédelemmel" indokolta, francia elemzők azonban úgy vélik: Párizs ezzel valójában el akarja kerülni, hogy kimaradjon a szíriai helyzetről zajló nemzetközi tárgyalásokból, illetve az Iszlám Állam ellen felállítandó koalícióból.

Mások arra is felhívják a figyelmet, hogy a bombázás elrendelésével Hollande közvetett módon elismerte, hogy téves volt eddigi, Szíriával kapcsolatos politikája, amely lényegében arról szólt, hogy nem tárgyalnak sem az Iszlám Állam vezetőivel, sem Basar Al-Asszad szír államfővel.

Ez utóbbi, ma már kifejezetten merevnek minősített álláspont nagyrészt Laurent Fabius külügyminiszter nevéhez fűződik, akit egyébként szíriai civilek egy csoportja nemrég azért perelt be egy francia bíróságon, mert azt állította, hogy a Front Al-Nostra terrorszervezet "jó munkát végzett" Szíriában. A keresetet ugyan elutasították, ám az időközben megjelent hírek szerint úgy tűnik, a decemberi regionális választások után a külügyminisztert valószínűleg meneszti majd Francois Hollande.

A vasárnapi francia légicsapásokat egyébként az orosz külügyminisztérium szóvivője élesen bírálta, arra szólítva fel Párizst: magyarázza meg, hogy pontosan mit értenek "jogos önvédelem alatt", illetve, hogy ezen a címen miként lehet mindenféle nemzetközi felhatalmazás nélkül egy másik állam területét bombázni, ráadásul úgy, hogy az érintett ország vezetőivel nem is konzultáltak. Maria Zakharova úgy vélte, a francia légicsapások valójában a nemzetközi jog lábbal tiprásának is tekinthetők.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ürge-Vorsatz Diána: tudomásul kell venni, hogy a vízpartokon már nem építkezhetünk akárhová

Ürge-Vorsatz Diána: tudomásul kell venni, hogy a vízpartokon már nem építkezhetünk akárhová

A tengerszint emelkedése lehet az egyik legsúlyosabb, a klímaváltozással összefüggő kihívás a kulturális örökség védelmében a következő évtizedekben Dubrovnikban – figyelmeztet a város megbízásából készült, a világörökségi helyszínre vonatkozó felkészülési és kockázatkezelési terv, amelyet az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testülete készített. Az alelnököt, Ürge-Vorsatz Diánát az InfoRádió kérdezte.
inforadio
ARÉNA
2026.03.23. hétfő, 18:00
Varju László
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×