Infostart.hu
eur:
393.99
usd:
343.52
bux:
0
2026. március 19. csütörtök Bánk, József

Obama: felőröljük őket!

"Felőröljük őket, területet hódítunk el tőlük és legyőzzük őket" - ez Barack Obama amerikai elnök stratégiája az Iszlám Állam nevű szélsőséges dzsihádista csoport ellen, amely Irak és Szíria nagy területeit tartja ellenőrzése alatt. Az elnök szerdán részletezi, hogy hogyan szállna szembe az IS-szel.

Az amerikai légierő, amely már több száz támadást hajtott végre az Iszlám Állam ellen, vasárnap első ízben bombázta Irak nyugati részén az IS állásait.

Közben az Arab Liga államai megállapodtak, hogy "minden tőlük telhetőt megtesznek" az Iszlám Állam elleni harcra.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa augusztusban szólította fel az Arab Liga tagországait, hogy "zárják el a csapokat", azaz ne hagyják, hogy az IS az ő területükről fegyverekhez és pénzhez jusson.

A kegyetlen módszerei miatt még az Al-Kaida által is kiközösítettt, Iszlám Állam több Öböl-beli államból jutott pénzhez, amikor a Bassár al-Asszád szíriai elnök ellen harcoló egyik legnagyobb erővé nőtte ki magát.

Obama azt mondta: szerdán ismerteti az IS elleni stratégiáját, de már előre közölte: ez a hadművelet nem lesz olyan, mint az Iraki Háború.

"Hasonló lesz az utóbbi 5-7 év terrorellenes kampányaihoz. Szeretném, ha az amerikai nép megértené, hogy milyen
fenyegetésről is van szó, hogy lássa, hogyan fogjuk azt kezelni, és hogy bízzon bennünk, hogy kezelni fogjuk".

Obama egy szombati interjúban, a NATO-csúcs után ígérte azt, hogy "szisztematikusan aláássák majd az IS harci képességeit. Összezsugorítjuk a területüket és végül legyőzzük őket." - fejtegette.

Az Iszlám Állam elleni fellépéshez, Amerika egy 10 országból álló koalíciót hozott össze, de abban csak egyetlen muzulmán ország, Törökország vesz részt.

Vasárnap az amerikai légierő több légicsapást hajtott végre, hogy távol tartsa az IS-erőit Irak második legnagyobb gátjától, a Haditha-gáttól, amely fontos energiaforrás. Az objektumot a földön az iraki erők és a velük szövetséges szunnita törzsek védik.

Az iraki hadsereg a körzetben visszafoglalta a fontos Barwana várost.

Az iraki kormány már korábban is többször kérte az amerikaiakat, hogy vessék be légi erejüket a dzsihádisták ellen. Washington azonban eddig ezt ahhoz kötötte, hogy Irakban alakuljon a vallási közösségeket jobban képviselő egységkormány.

Maliki volt miniszterelnök, akit azzal vádoltak, hogy sííta szövetségeseinek kedvezve hátterébe szorította a szunnitákat, először elutasította a feltételt, majd végül néhány hete belement abba, hogy lemondjon a hatalomról. Az új kabinet azonban még nem alakult meg, de pár napon belül bemutatkozhat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ez tartja a lelket az olajpiacban – szakértői forgatókönyvek a Hormuzi-szoros jövője ügyében

Ez tartja a lelket az olajpiacban – szakértői forgatókönyvek a Hormuzi-szoros jövője ügyében

A Hormuzi-szoros lezárása a globális olajtermelés mintegy 15 százalékát és a cseppfolyósított földgáztermelés ötödét érinti; Deák András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem NKE Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa szerint a gázpiac képes alkalmazkodni a helyzethez, az olajpiac azonban nem. Úgy látja, ha az ígért 4-5 hétnél tovább húzódik az iráni konfliktus, akkor akár el is szabadulhat a pánik, és soha nem látott magasságokba emelkedhet a kőolaj ára.

A Mol és a Shell korlátozta a tankolható üzemanyag mennyiségét Szlovéniában

Ideiglenesen korlátozták a Mol és a Shell szlovéniai töltőállomásain a tankolható üzemanyag mennyiségét a megnövekedett kereslet miatt – közölték szerdán a vállalatok.
inforadio
ARÉNA
2026.03.19. csütörtök, 18:00
Borvendég Zsuzsanna
a Mi Hazánk EP-képviselője, a párt képviselő-jelöltje
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×