Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

A szocialisták bort isznak és vizet prédikálnak

Egy friss felmérés szerint a szocialisták a radikális baloldallal, de a kommunisták és a zöldek nélkül nyerik meg a parlamenti választásokat. A vasárnapi első forduló előtt ugyanakkor számos jel arra utal, hogy a mérkőzés távolról sincs lejátszva.

Az OpinionWay intézet úgy kalkulál, hogy a Szocialista Párt és legfőbb szövetségese, a Radikális Baloldal nevű tömörülés által megszerzett képviselőházi helyek száma várhatóan 290 és 320 között alakul majd, vagyis biztosan túllépik az abszolút többséghez szükséges 289 mandátumot. A közvélemény-kutató igazgatója ezt a jobboldali választók érdektelenségével magyarázza, de azzal is, hogy a franciák 55 százaléka nem akar kohabitációt, vagyis azt, hogy az országot baloldali államfő és jobboldali kormány irányítsa.

Bár a felmérések hetek óta a baloldalt hozzák győztesnek, a végeredmény egyáltalán nem tekinthető biztosnak, annál is inkább, mivel az utóbbi napokban a szocialista kormány több tagja is komoly hibákat követett el. A legfeltűnőbb baki az Európai Zöldpárt főtitkárának, Cécile Duflot-nak a nevéhez kötődik, a lakásügyi miniszteri tárcát is vezető politikus ugyanis néhány napja kijelentette: legalizálni kell a marihuánát, amire a jobboldal természetesen azonnal lecsapott, a szocialisták pedig kénytelenek voltak elhatárolódni stratégiai szövetségesük vezetőjétől.

A másik oldalon Jean-Marc Ayrault miniszterelnök borzolja a kedélyeket, a választások előtt ugyanis nem hajlandó közölni, hogy a lakosságnak milyen adóemelésekkel kell majd szembenéznie. Az pedig elemzők szerint csaknem a nevetségesség határát súrolja, hogy a politikus titkolja: a kormány legalizálni akarja az eutanáziát, holott ez a lépés szerepel Francois Hollande kampányígéretei között.

A fentieken túl a médiát az is kezdi idegesíteni, hogy az államfő túljátssza a "normális elnökséget". Francois Hollande-ot alig lehet hallani fontos ügyekben, igaz, az eddig gondosan felépített, a közemberekhez közeli imázsa is repedezni tűnik: a minap kíséretével 140 km-es óránkénti sebességgel száguldott át egy alagúton, ahol maximum 70-nel lehetett volna haladni. Mindez azért kelt ellenérzéseket, mert a kampány alatt megfogadta, hogy nem fog úgymond visszaélni a hivatala adta lehetőségekkel.

Ha a fentiekhez hozzávesszük, hogy a belügyminiszterről kiderült: megtartotta önkormányzati képviselői mandátumát, sőt, az azzal járó tiszteletdíjat is felveszi, holott Francois Hollande megválasztásakor példás, a funkciókat nem halmozó politikusokból álló kormányt ígért, sokan arra a következtetésre jutottak, hogy a szocialisták bort isznak és vizet prédikálnak.

Kérdés, hogy ez a felismerés milyen következményekkel jár a június 10-i és 17-i választásokon.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Egymás után érkeznek Európából az argentin válogatotthoz a játékosok a következő napok, hetek válogatott mérkőzéseire. A program vitathatatlan csúcspontja az október 6-i, Benin elleni mérkőzés, amelyen Lionel Messi elbúcsúzik a válogatottól.

Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A nemzet egységének fontosságát hangsúlyozta Magyar Péter szombaton, országjárásának szolnoki állomásán. A kormányfő beszélt a vagyonadó bevezetéséről, a kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításáról, az elszámoltatásról, bejelentett egy tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot, és közölte, azt kéri a Tisza frakciótól, hogy egyhangúlag szavazza meg mentelmi jogának felfüggesztését.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×