Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Szükségállapottal kényszerítenék munkára az orvosokat

Továbbra sincs megegyezés a szlovákiai kórházi orvosok és a kormány között. Az államfő szükségállapot kihirdetését tervezi, ha nem sikerül megoldani a helyzetet.

Ivan Gasparovic államfő a legutóbbi sikertelen megbeszélés után ultimátumot adott a kormánynak és az orvosok szakszervezetének is: ha a felmondással fenyegető orvosok ügyében nem születik megegyezés szombatig, javasolni fogja a kormánynak, hogy hirdessen ki szükségállapotot.

Egyre kevesebb idő marad a megegyezésre, hiszen hét nap múlva lejár az orvosok felmondásának határideje, és a kórházakban nem lesz, ki gyógyítsa a betegeket. Az államfő a tömeges távozást akarja megakadályozni a szükségállapot kihirdetésével.

Ez azt jelenti, hogy december elseje után az orvosoknak kötelezően dolgozniuk kell, akkor is, ha már letelt a felmondási idejük, és lényegében már nem alkalmazottai az adott kórháznak. Ha nem dolgoznak, akkor a törvény értelmében büntetőjogi eljárás indul ellenük - ráadásul ugyanazért a munkáért csak a mostani bérük 70 százalékát kapnák.

Vagyis sokkal rosszabbul járnának, mintha elfogadnák Ivan Uhliarik egészségügyi miniszter ajánlatát, aki havi 300 eurós béremelést javasolt. Az orvosok ennél többet akarnak, átlagosan több mint 800 eurós béremelésről beszélnek.

A kórházak viszont továbbra is a válsághelyzetre készülnek. Mivel a kórházigazgatók nem tudják, lesz-e megegyezés, vagy kihirdetik-e a szükségállapotot, elkészítették a válságtervet, amely szerint csak az életmentő műtéteket végeznék el, de vannak kórházak, ahol még erre sem lesznek képesek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Így csökkent a hívők száma, miközben gyarapodtak az egyházi iskolák – kutatás

Így csökkent a hívők száma, miközben gyarapodtak az egyházi iskolák – kutatás

2010 óta megduplázódott az egyházi iskolák száma, ezzel szemben a 2011-es és 2022-es népszámlálások között a vallásos emberek 20 százaléka „eltűnt” – derült ki a Republikon elemzéséből. Az intézet vezető kutatója, Schlanger Márton az InfoRádióban elmondta: az utóbbi 16 évben átlagosan az egyházi iskolák négyszer annyi forrásból gazdálkodhattak, mint az önkormányzatok által fenntartott intézmények.

Tóth Gábor: komoly gondot okozhat néhány éven belül az egészségügyben a kettős korfa

Az orvoshiány a hálapénz megszüntetése és a béremelés óta is hozzávetőleg tíz százalékos Magyarországon – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar Kórházszövetség elnöke, a Bajai Szent Rókus Kórház főigazgatója. Tóth Gábor arról is beszélt, hogy az orvosi hibákért mondott nyilvános bocsánatkérés kötelezettsége is új helyzetet teremt az egészségügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Tisza-kormány: elkészült a belügyi ágazattal kapcsolatos törvénycsomag, zajlik a csatlakozás az Európai Ügyészséghez

Tisza-kormány: elkészült a belügyi ágazattal kapcsolatos törvénycsomag, zajlik a csatlakozás az Európai Ügyészséghez

Görög Márta igazságügyi miniszter közleményben tájékoztatott az európai ügyészséggel kapcsolatos csatlakozási folyamat állapotáról. Mint a közlemény kiemelte: jelenleg a magyar jogszabályok megalkotása zajlik annak érdekében, hogy elkezdődhessen az a jelölési folyamat, amely végén a Tanács választ a legmegfelelőbb jelölt közül. Pósfai Gábor bejelentette, hogy megszületett a rendvédelmi dolgozók helyzetét rendező törvényjavaslat, amely mintegy 30 egyéb jogszabályt fog módosítani. A részleteket a következő napokban, fokozatosan hozzák nyilvánosságra.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×