Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia

A "rendszer embere" lesz Sarkozy ellenfele

Alig választották államfőjelöltté, máris jobboldali össztűz zúdul Nicolas Sarkozy szocialista kihívójára. A kormányzó Népi Mozgalom Uniójának vezetői saját bevallásuk szerint örülnek, mert François Hollande-on végre számon kérhetik az előválasztási kampányban elhangzott felelőtlen szocialista ígéreteket.

"A költségvetési deficit elmélyítésének és az állami kiadások növelésének a képviselője nyert vasárnap" - egyebek mellett így kommentálják kormánypárti oldalon François Hollande államfőjelöltté választását. Jean-François Copé, az UMP főtitkára szerint immár elérkezett az idő, hogy a szocialista politikus elmagyarázza a franciáknak, hogy miképpen kívánja az adókat fölemelni és a jelenlegi súlyos gazdasági válságban mely területen fog nagyobb állami kiadásokba belevágni esetleges államfővé választása esetén.

Kampánya alatt Hollande egyebek mellett azt ígérte, hogy ha nyer, visszaállítja azt a 60 ezer tanári posztot, amelyet a jelenlegi kormány az elmúlt öt évben megszüntetett. A javaslatot még pártbéli ellenfelei is demagógiának minősítették, az UMP-nek tehát bőven van fogása rajta.
Más kormánypárti képviselők arra hívják fel a figyelmet, hogy az új államfőjelölt nemhogy kormányzati, de nemzetközi tapasztalatokkal sem rendelkezik, és szerintük az is a szakmai hozzá nem értéséről tanúskodik, hogy az ország egyik legeladósodottabb megyéjének közgyűlését vezeti.

Bár Hollande megválasztását követően a párt vezetése az egység fontosságát hangsúlyozza, és a korábbi ellenjelöltek egyöntetűen felsorakoztak mögötte, elemzők szerint az eredmény a szocialisták berkeiben komoly változásokkal fog járni. Az egyik meglehetősen fontos következmény az, hogy megkérdőjeleződött az előválasztáson alulmaradt Martine Aubry főtitkár legitimitása, aki ráadásul Hollande-ot néhány napja "puha szocialistának" és a "rendszer emberének" nevezett.

Emiatt többek szerint kérdéses, hogy az előválasztást követően Aubry képes lesz-e megállni, hogy pártvezetőként ne álljon bosszút vetélytársán, mások pedig úgy vélik, előfordulhat, hogy Hollande és a Szocialista Párt a kampány alatt két malomban fog őrölni.

Bár a média egyelőre alig beszél róla, François Hollande számára a leendő kampány alatt nemcsak saját pártja, de magánélete is problémákat okozhat. Az 57 éves politikus 2007-ben hagyta el élettársát, az előválasztásokon szintén jelöltként szerepelt Ségolene Royalt, akitől egyébként négy gyermeke született, és azóta egy meglehetősen harcias politikai újságírónővel él ugyancsak élettársi kapcsolatban.
Hogy ehhez az életformához a hagyományos családi modell felbomlása miatt egyre inkább aggódó franciák miként fognak majd viszonyulni, egyelőre megjósolhatatlan. Hozzá képest a kétszer elvált, de jelenleg is törvényes házasságban élő Nicolas Sarkozy akár a stabilitás és a hagyományőrzés bajnokának tűnhet majd fel.

A közvélemény-kutatások mindenesetre egyelőre azt mutatják, hogy ha most lennének az elnökválasztások, François Hollande legyőzné Nicolas Sarkozyt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

„A szeretet szót kell kicsit pontosítani, mert ténylegesen ilyenkor mindenki próbálja kifejezni a másik felé a szeretetét, ez benne van. De ez az Isten szeretetének az ünnepe, hogy ő szeret minket, mert megtestesült és eljött ez a mag. Hogy ebből adódóan mi is megpróbálunk egy hasonló gesztussal jelen lenni a másik életében, az a következmény” – mondta Blanckenstein Miklós az InfoRádió Aréna című műsorában, arra a kérdésre, hogy a karácsony egy katolikus pap szempontjából is a szeretet ünnepe-e.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×