Infostart.hu
eur:
361.6
usd:
315.43
bux:
152996.63
2026. szeptember 22. kedd Móric

"Hároméves kor előtt nincs tévézés"

"Hároméves kor előtt nincs tévézés" - ezzel a címmel indít több napos felvilágosító kampányt a francia legfelsőbb médiatanács. A testület az akciót a nemzetközi gyermekjogi egyezmény elfogadásának 21. évfordulójára, november 20-ára időzítette, és azzal alapvetően a televíziózás gyermekekre gyakorolt káros hatásaira akarja figyelmeztetni a szülőket.

"Nem akarunk bűntudatot kelteni a szülőkben, csupán tudatosítani szeretnénk, hogy a korai gyermekkorban a túlzott tévézés visszafordíthatatlan értelmi és viselkedészavarokat okozhat" - nyilatkozta a sajtónak a kampány kapcsán egy a médiatanácsnak dolgozó pszichológus. Serge Tisseron azt mondta, egy nyolc éven keresztül folytatott, kettő és öt év közötti gyermekek médiaszokásait vizsgáló felmérés kimutatta, hogy a túlzott tévézés már tíz éves korra kóros következményekkel járhat.

A megfigyelt gyermekek hét százalékánál például az iskolai foglalkozások iránti érdeklődés csökkenését figyelték meg, kilenc százalékuk pedig a fizikai tevékenységektől is elfordult. A változás a táplálkozásban is megmutatkozott: tíz százalékuk lényegesen többet nassolt, öt százalékuknál pedig komoly súlygyarapodást figyeltek meg.

A médiatanács az eddigi eredményeket figyelembe véve azt tanácsolja a szülőknek, hogy nyolcéves korig csak gyermekműsorok nézését engedélyezzék a csemetéiknek, és általában is igyekezzenek minél rövidebb ideig a tévé elé engedni őket.

Ez utóbbi tanács azért is fontos szerintük, mert a testület által megrendelt felmérésekből az derül ki, hogy a vakációk alatt a gyermekek drasztikus mértékben többet töltenek a képernyő előtt: az este 11-ig tévézők aránya a négy-tíz éves korosztályban tíz, a 11 és 14 év közöttieknél pedig 15 százalékkal ugrik meg.

Az elmúlt évek felvilágosító munkájának köszönhetően egyébként a szülők egyre gyakrabban fordulnak a médiatanácshoz egy-egy, szerintük a gyermekeket valamilyen módon károsan befolyásoló műsor vagy akár reklám miatt. Tavaly összesen ezerhatszáz panasz érkezett a testülethez, hétszázzal több, mint 2008-ban.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×