eur:
392.78
usd:
367.82
bux:
66115.42
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Már ártatlanokat is fenyeget a rejtőzködő gyilkos

Egy hete próbálnak Nagy-Britanniában kézre keríteni fegyveres férfit, aki egy embert megölt, és hátrahagyott leveleiben többször is megfenyegette a rendőröket. Lakóhelye körzetében azt tanácsolták az ott élőknek, hogy zárják be az ajtókat és ablakokat, miközben mesterlövészek is vadásznak a gyilkosra.

A hatóságok szerint valaki felismerte az utcán Raoul Moatot, aki már egy hete játszik macska-egér játékot a rendőrökkel. Az általában fegyver nélkül sétáló és a külföldiek által viccesnek tartott kalapot viselő bobbyk helyét az észak-angliai Northumberlandben átvették az akciófilmekből ismert géppisztolyos, sisakos kommandósok.

A baseball sapkában sétáló feltételezett gyilkost egy rendőr látta meg, de Moatnak sikerült gyorsan eltűnnie. Helikopterrel és hőérzékelő kamerákkal is keresik az egykori kidobóembert, de péntek délelőttig nem bukkantak a nyomára. Moatnak már a szülei is azt üzenték, hogy adja fel magát - ő pedig hátrahagyott leveleiben fenyegette a rendőröket.

Azzal gyanúsítják, hogy múlt szombaton rálőtt ex-barátnőjére, és megölte annak új barátját. A következő nap pedig súlyosan megsebesített egy járőrkocsijában ülő rendőrt.

A kutatást megnehezíti Northumbria turisták által kedvelt, de nehezen bejárható, hegyekkel, szurdokokkal, erdőkkel és tavakkal tűzdelt vidéke.

Rothbury városban a rendőrök felszólították a lakosokat, hogy zárják be az ablakokat és az ajtókat. A helyiek közben egy városi gyűlésen a biztonsági intézkedések megszigorítását követelték. Bár Moat korábban csak a rendőrséget fenyegette leveleiben, csütörtökön már azt írta, hogy a "rendőrök elleni háborúját" kiterjesztheti az egyszerű lakosokra is.

A háromgyermekes apát júliusban engedték ki a börtönből, ahol testi sértés miatt kellett eltöltenie négy és fél hónapot. Szabadlábra kerülése után Facebook oldalán azt írta, hogy elveszített mindent, a vállalkozását, az otthonát, ráadásul a barátnője "valaki mással állt össze. Várjatok csak" - szólt az üzenet.

Moatot nagyapja nevelte fel, és egy newcastle-i éjszakai klub biztonsági embereként dolgozott. Korábban 12 alkalommal tartóztatták le.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sárkány, Krokodil és Ragyogás – ezek lehetnek a pusztító izraeli bosszúállók

Sárkány, Krokodil és Ragyogás – ezek lehetnek a pusztító izraeli bosszúállók

Izrael bejelentette, hogy nem hagyja válasz nélkül Irán tömeges drón- és rakétatámadását. Dél-Libanonban már meg is ölték a Hezbollah néhány fontos parancsnokát, de lehet, hogy Jeruzsálemben ennyivel nem fogják beérni. Szakértők most azt találgatják, vajon hogyan vághatna vissza Izrael a határaitól több mint ezer kilométerre lévő Iránnak.

Vágujhelyi Ferenc az Arénában: mostantól azonnal fellép a NAV az önrevízióval visszaélők ellen

Az önrevízióval visszaélők csalárd gazdálkodása miatt versenyelőnyre tesznek szert a becsületes gazdálkodókkal szemben, és ezt nem tudjuk megengedni – mondta Vágujhelyi Ferenc, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt az szja-bevalllásokról, az eÁFA-rendszer előnyeiről, az idén kiemelten ellenőrzött területekről és arról is, hogy az adóhatósági büntetés miért hatékonyabb, mint a büntetőeljárási szankció.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×