Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Vihar a De Villepin-ítélet elleni fellebbezés miatt

Nem nyugszanak a kedélyek Franciaországban, amiért az ügyészség fellebbezett a Dominique de Villepin volt kormányfőt felmentő bírósági ítélet ellen. Az egykori miniszterelnököt a Clearstream néven elhíresült ügyben azzal vádolta az ügyészség, hogy megpróbálta pénzmosás gyanújába keverni volt belügyminiszterét, Nicolas Sarkozyt, hogy ily módon akadályozza meg a köztársasági elnöki választásokon való indulását.

 Dominique de Villepin-t három éves eljárás után, múlt csütörtökön mentette fel a vádak alól a párizsi büntetőbíróság, ám az egykori kormányfőnek alig volt ideje ünnepelni, egy nappal később ugyanis az ügyészség megfellebbezte az ítéletet.

A hír valóságos hisztériát váltott ki a politikai élet és a médiavilág egy részében, és elsőként maga az érintett nyilatkozott úgy, hogy az ügyészség az államfői hivatal kézi vezérlése alatt működik, azaz a fellebbezést szerinte Nicolas Sarkozy utasítására nyújtották be.

Ezt a vádat aztán nem csupán a volt miniszterelnök hívei, hanem számos ellenzéki politikus is megismételte, így több miniszter az államfő és a kormány tisztázásával töltötte a hétvégéjét.

Az ügyben az államfői hivatal főtitkára is megszólalt, mondván: Nicolas Sarkozy elsőként jelezte, hogy elégedett a bírósági ítélettel, egyben cáfolta, hogy bármilyen nyomást gyakorolt volna az ügyészségre. Claude Guéant ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy indokolásában a bíróság megállapította: de Villepin nem mindenben mondott igazat.

Michèle Alliot-Marie igazságügyminiszter a fellebbezésről szóló döntés miatt napok óta támadott párizsi ügyészt, Jean-Claude Marin-t védte meg, mondván: az csupán a dolgát végezte, egyben cáfolta, hogy a tárca vezetőjeként bármilyen utasítást adott volna az ügyészségnek a de Villepin-ügyre vonatkozóan.

A legmeglepőbb fejlemény azonban mégis az volt, hogy az egyik kereskedelmi rádióban Nicolas Sarkozy feleségét is megszólaltatták az ügy kapcsán. Carla Bruni-Sarkozy, akit teljesen más téma kapcsán hívtak meg az RTL stúdiójába, azt mondta: kínosan, sőt sarokba szorítottnak érzi magát, amiért ezt a kérdést éppen neki teszik fel, majd hozzátette: erősen csodálkozik azon, hogy Franciaországban mily kevesen hisznek az igazságszolgáltatás függetlenségében.

"Én hiszem, hogy a bíróság független, és teljesen meg vagyok döbbenve az elhangzott állításokon" - mondta a francia first lady, utalva Dominique de Villepin és a sajtó által hangoztatott feltételezésekre. "De az ügyet semmiképpen sem akarom kommentálni - tette hozzá, ahhoz ugyanis nem értek, meg nem is érdekel."

A kérdés egyébként nem csak a politikusokat, de a közvéleményt is erősen megosztja, egy közvetlenül a fellebbezés benyújtása után készült felmérés szerint a franciák 43 százaléka úgy véli: Nicolas Sarkozy ellenségeskedése áll az ügyészségi lépés mögött, 35 százalékuk pedig éppen az ellenkező véleményen van. Az pedig, hogy a megkérdezettek 22 százaléka, azaz csaknem a negyede, egyszerűen nem volt hajlandó nyilatkozni az ügyről, azt mutatja: a de Villepin elleni eljárás talán nem is annyira érdekes, mint azt a szereplők gondolják.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Meglepő kanyarok a magyarországi alkoholfogyasztási szokásokban

Meglepő kanyarok a magyarországi alkoholfogyasztási szokásokban

A közelmúlt válságidőszakában a pénzügyi stressz és a státusz-orientáció növelte leginkább az alkoholfogyasztást, a pandémia időszakában ugyanakkor nem indult általános alkoholfogyasztási hullám Magyarországon – derült ki egy most megjelent kutatásból. Az InfoRádió a felmérésről Fertő Imrét, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanárát kérdezte.

Donald Trump: nemzetbiztonsági érdek Grönland megszerzése

Az elnök Washingtonból távozva a repülőtéren újságírók előtt kifejtette, hogy a kiterjedt amerikai katonai beruházások révén megcélzott amerikai rakétavédelmi pajzs, az „Aranykupola" (Golden Dome) kiépítése szempontjából is fontos szerepet kapna Grönland. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a kérdésről tárgyalások vannak a NATO-val is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Kétszeres pénzeső jöhet az unióból, ám figyelmeztetnek: nagy a  baj a Magyarországot is érintő tervekkel

Kétszeres pénzeső jöhet az unióból, ám figyelmeztetnek: nagy a baj a Magyarországot is érintő tervekkel

A Horizon Europe következő, 2028–2034-es ciklusa történelmi léptékű forrásokat mozgósítana az uniós kutatás és innováció támogatására, de a jelenlegi tervezet több ponton nem ad elég erős garanciát a pénz hatékony felhasználására az Európai Számvevőszék friss jelentése szerint. Az elemzés hangsúlyozza, hogy a költségvetés közel megduplázása önmagában nem biztosít nagyobb gazdasági és versenyképességi hatást, ha a célok, az irányítás és a teljesítménymérés továbbra is hiányos. A Számvevőszék különösen kockázatosnak tartja az uniós hozzáadott érték tisztázatlanságát és a gyenge eredményindikátorokat egy ekkora program esetében. A jelentés összképe szerint a Horizon Europe komoly lehetőség, de csak akkor válhat valódi növekedési eszközzé, ha a szabályozás és az ellenőrzés érdemben erősödik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×