Infostart.hu
eur:
385.94
usd:
330.65
bux:
118292.43
2026. január 13. kedd Veronika
Victor Glover, Reid Wiseman, Christina Hammock Koch amerikai és Jeremy Hansen kanadai űrhajós (b-j) a NASA Artemis-2 nevű Hold-programjának részeként épülő Orion űrhajó előtt, a Neil Armstrong Operations épületben, a Cape Canaveral-i Kennedy Űrközpontban 2023. augusztus 8-án. A négy asztronauta az Orion űrhajóval a tervek szerint négy tíznapos űrutazást tesz majd a Hold körül.
Nyitókép: Cristobal Herrera Ulashkevich

Lesett az asztronauták álla a Hold-kerülő űrhajójuk láttán – videó, képek

A négy űrhajós, aki egy év múlva megkerülheti a Holdat, először tekinthette meg az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) űrhajóját, amivel útnak indulnak.

Benézhettek a még befejezetlen Orion kapszulába, melyen még rajta vannak a „Repülés előtt eltávolítandó” feliratú piros cédulák. A kapszula lenyűgözte az asztronautákat.

„Semmi más nem mutat így, a hideg is kirázott tőle” – mondta Christina Koch űrhajós újságíróknak.

Az amerikai és kanadai asztronauták helyi idő szerint hétfőn és kedden nézhették meg az Oriont, amikor a Kennedy Űrközpontba látogattak. A NASA a tervek szerint 2024 végén küldi őket a Hold körüli útra.

A kapszula hőpajzsának vizsgálata miatt azonban késhet az indulás, a tavalyi ember nélküli tesztrepüléskor ugyanis váratlan égésnyomok és anyagveszteség jelentkezett a hőpajzson, amely a visszatérés szélsőséges hőjétől védi a kapszulát.

Címlapról ajánljuk
Ezek az emberek az életükkel játszanak – friss figyelmeztetések az időjárás miatt

Ezek az emberek az életükkel játszanak – friss figyelmeztetések az időjárás miatt

A rendkívüli téli időjárással kapcsolatos sajtótájékoztatót tartott kedden az operatív törzs ülése után Mukics Dániel, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője, valamint Szanka Gábor, a HungaroMet Nonprofit Zrt. vezérigazgatója és Óberling József, az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti főosztályának vezetője.

Megjöttek a friss inflációs adatok

14 százalékos drágulás és 27 százaléknál is nagyobb visszaesés között mozogtak az árak. Megvan a 2025-re vonatkozó éves áremelkedés mértéke is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.13. kedd, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Falusi CSOK 2026: feltételek, településlista, igénylési tudnivalók egy helyen!

Falusi CSOK 2026: feltételek, településlista, igénylési tudnivalók egy helyen!

2026-ban is felvehető a preferált kistelepüléseken a falusi CSOK: házépítésre vagy lakásvásárlásra egy gyerekkel 1 millió, kettővel 4 millió, hárommal 15 millió forint igényelhető, házaspárok esetén az előre vállalt gyermekek is figyelembe vehetők. Meglévő ingatlan korszerűsítésére, bővítésére az említett összegek fele vehető fel, és a falusi CSOK akár kétféle kamattámogatott hitellel, így például az új Otthon Starttal, vagy új gyermek vállalása esetén a CSOK Plusszal is kombinálható. Bemutatjuk a feltételeket, a településlistát és az igénylési tudnivalókat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×