Infostart.hu
eur:
375.11
usd:
319.91
bux:
132888.2
2026. április 11. szombat Leó, Szaniszló

Harc a Marsért

Költségcsökkentés céljából kisebbre faragja a Mars betelepítéséhez szánt rakétáját a SpaceX űripari magánvállalkozás, amely 2018 első felére tervezi az űrhajóépítés megkezdését - közölte Elon Musk amerikai milliárdos, a SpaceX vezetője egy adelaide-i konferencián.

A cég 2022-re tervezi első útját a vörös bolygóra, akkor még csak rakományt szállítva, majd 2024-ben indítaná útnak az első ember vezette missziót, megelőzve az amerikai űrkutatási hivatalt (NASA), amely nagyjából egy évtizeddel később akar először embert küldeni a Marsra.

Musk, aki idén júniusban jelentette be, hogy a következő 50-100 évben egymillió embert juttatna el a vörös bolygóra, a konferencián elmondta, hogy a Mars kolonizációjával kapcsolatos eddigi projekteket félretéve, mostantól egyetlen, keskenyebb és rövidebb rakétára fognak koncentrálni.

"Egy jól működő rendszert akarunk. Ha ezt meg tudjuk csinálni, akkor minden egyéb dolgot hozzátehettünk a rendszerhez. Hiszek abban, hogy elkészülünk a hajóval és nagyjából öt éven belül készen fogunk állni az indításra" - mondta a milliárdos.

A részben újrahasználható, úgynevezett BFR-rakéta képes lesz közvetlenül eljutni a Földről a Marsra, akár 100 utas szállítására, valamint a műholdak bolygó körüli pályára állítására is alkalmas lesz, továbbá egy órán belül bárhonnan bárhová eljutna a bolygón.

A Lockheed Martin vállalat ugyancsak a vörös bolygó meghódítására irányuló terveiről számolt be pénteken, egyebek között egy Mars körül keringő, egyfajta "alapbázisként" szolgáló űrállomás, valamint négy asztronauta szállítására alkalmas landoló egység terveit vázolta fel.

A cég ugyan nem közölt pontos dátumokat, de mivel a NASA-val közös misszióról van szó, ezért valószínűleg a 2030-as évekre tervezik az expedíciót.

Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc: Ukrajnában a béke nagyon messze van, még a tartós tűzszünet is távoli

Kaiser Ferenc: Ukrajnában a béke nagyon messze van, még a tartós tűzszünet is távoli

A pravoszláv húsvéti ünnepre hivatkozva tűzszünet lépett életbe Oroszország és Ukrajna között. Kaiser Ferenc biztonság- és védelempolitikai szakértő, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint az elmúlt négy évben mindig megtartották a húsvéti tűzszünetet, utána viszont ugyanúgy folytatódtak a harcok, ezért ebből nem lehet egy tartós békére következtetni.

Figyelmezteti a szavazókat a választási iroda

A választási szervek felkészültek mind a hazai, mind a külképviseleti szavazás lebonyolítására, a levélszavazás a jogszabályi előírásoknak megfelelően zajlik. Viszont figyelmeztetést tettek közzé: ne hagyják az utolsó pillanatokra a voksolást, mert sorok alakulhatnak ki, és senki ne felejtse otthon az igazolványát.
inforadio
ARÉNA
2026.04.13. hétfő, 18:00
Virág Andea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Giró-Szász András politikai tanácsadó
Ma végleg lezárulhat a háború, Izrael hajlandó békülni, az ajatollah bosszút ígér – Híreink percről percre a közel-keleti konfliktusról pénteken

Ma végleg lezárulhat a háború, Izrael hajlandó békülni, az ajatollah bosszút ígér – Híreink percről percre a közel-keleti konfliktusról pénteken

Donald Trump amerikai elnök azt mondta egy NBC Newsnak adott interjúban, hogy a libanoni hadműveletek visszafogására kérte Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt. Az amerikai vezető úgy látja - napokon belül meg fognak tudni állapodni Iránnal egy békeszerződés nyélbe ütéséről. Nagyon úgy tűnik, hogy Libanon és Izrael hamarosan tárgyalni kezd az országban zajló harcok beszüntetéséről. Felolvastak az iráni köztelevízióban egy olyan üzenetet, melyet állítólag Irán legfőbb vezére, Modzstaba Hámenei küldött az iráni népnek – számol be az Al-Dzsazíra. A nap folyamán Irán és az USA Pakisztánban fog tárgyalni a háború lezárásáról. Cikkünk folyamatosan frissül a közel-keleti konfliktus legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×