Infostart.hu
eur:
363.9
usd:
324.68
bux:
143550.77
2026. október 14. szerda Helén

Nem gyártanak több képmagnót

A világ utolsó képmagnógyártója, a Funai Electric Co. is beszünteti július végéig az 1970-80-as években népszerű VHS-rendszerű készülékek gyártását a kereslet drasztikus csökkenése és az alkatrész-utánpótlás nehézségei miatt.

A japán cég, amelynek gyára Kínában működik, tavaly már csak 750 ezer videomagnót tudott eladni, míg a 2000-es évek elején még évi 15 millió készülék is elkelt. A Funai az utóbbi időben főleg az amerikai piacon értékesítette képmagnóit Sanyo márkanéven.

A gyártó közlése szerint az alacsony sorozatgyártás mellett az egyik beszállító számára már nem érte meg az alkatrész előállítása, ez is hozzájárult a gyártás beszüntetéséről szóló döntéshez. A Funai 1983 óta gyártott képmagnókat, 2012, a Panasonic kivonulása óta világon egyedüliként.

A Sony elektronikus óriáscég tavaly beszüntette az 1975-ben született, ám a VHS által nemsokára visszaszorított Betamax-rendszerű videokazetták árusítását a nagyközönségnek. A gyártással már korábban leállt, a készletekből azonban még szállított a hagyományos videomagnó "megátalkodott" híveinek. A képmagnók gyártásával már 2002-ben leállt a Sony.

Címlapról ajánljuk
Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Élőben közvetíti a 13-szoros gyilkos Nidal Hasan kivégzését december 3-án az amerikai Védelmi Minisztérium. A texasi Fort Hood katonai bázison történt 2009-es lövöldözéssel összefüggésben Nagy László Tibor, az Országos Kriminológiai Intézet bűnözéskutatási és elemzési osztályvezetője az InfoRádiónak elmondta: az amerikai kormány példát akar statuálni a nyilvános kivégzéssel, viszont egy ilyen esemény megrendítheti az állam moralitását, és pszichésen is rossz hatással van az emberekre.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Tisza-kormány: lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és a MEKH elnöke is, új taggal bővült a Médiatanács

Tisza-kormány: lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és a MEKH elnöke is, új taggal bővült a Médiatanács

Kedden folytatódott a parlament plenáris ülése, a képviselők tárgyaltak a 2026-os költségvetés módosításáról, megválasztották a Médiatanács új tagjait és az NVVH elnökhelyetteseit. Este váratlanul lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és Juhász Edit, a MEKH elnöke is. Az este folyamán az is kiderült, hogy utóbbi pozícióját Losonczy Géza veszi át.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×