Infostart.hu
eur:
365.27
usd:
316.48
bux:
149903.82
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Új elnököt választ az MTA-közgyűlés

Ma választ új elnököt a leköszönő Pálinkás József helyére a Magyar Tudományos Akadémia közgyűlése, előbb azonban beszámolók hangzanak el a testület elmúlt évi tevékenységéről.

Pálinkás József többek között az akadémiai intézményhálózat tevékenységéről, gazdálkodásáról és eredményeiről ad számot. Ismertetésében kitér a kutatóhelyek munkájára, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiának, valamint az MTA területi bizottságainak 2013-as tevékenységére.

Ezután 11 órától zárt ülésen választják meg az MTA új tisztségviselőit. Az akadémia elnöki posztjára Lovász László matematikus, Maróth Miklós klasszika-filológus és Németh Tamás agrokémikus nevét terjeszti a közgyűlés elé a jelölőbizottság. Főtitkárnak Török Ádám közgazdászt és Csépe Valéria pszichológust jelölték. Az MTA főtitkárhelyettesének Barnabás Beáta növénybiológust és Szarka László Csaba geofizikust jelölték.

Az új élettudományi alelnök a jelölések alapján Freund Tamás neurobiológus vagy Kosztolányi György klinikai genetikus lesz. Társadalomtudományi alelnöknek Vékás Lajos jogtudóst és Csépe Valériát, természettudományi alelnöknek pedig a pozíciót jelenleg is betöltő Szász Domokos matematikust és Blaskó Gábor vegyészmérnököt javasolták.

A közgyűlés dönt az MTA Elnökségének három akadémikus tagjáról is. Az idén jár le a mandátuma több közgyűlési bizottságnak, ezért döntenek a Doktori Tanács, a Felügyelő Testület, a Könyv- és Folyóirat-kiadó Bizottság, a Tudományetikai Bizottság, valamint a Vagyonkezelő Testület összetételéről is.

Címlapról ajánljuk

Baka András államfő beszélt a parlamentben megválasztása után

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Nagyjából stagnáltak a hétfői kereskedésben a vezető európai és amerikai részvényindexek, a befektetők újabb impulzusokra várnak. Témákból pedig van bőven, a befektetők a Hormuzi-szoros körüli bizonytalanság, a magasabb olajárak és az inflációs kockázatok mellett már a szerdai amerikai inflációs adatra figyelnek, ami érdemben befolyásolhatja az amerikai jegybank kamatpályájával kapcsolatos várakozásokat. Kedden vegyesen alakult az ázsiai részvénypiacok mozgása, a dél-koreai tőzsde erősödött, a kínai részvénypiacok viszont estek. Az európai és az amerikai tőzsdéken kis elmozdulásokkal zajlott a kereskedés (az európai indexek enyhe emelkedéssel, az amerikaiak minimális csökkenéssel zárták a napot), de az iráni háborúról érkező rossz hírek miatt nem tud javulni a piaci hangulat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×